Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Összecsapás a hadsereg és az iszlamisták között Líbiában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. november 26. 8:29

Három katona meghalt, tizennégyen pedig megsebesültek, amikor a líbiai hadsereg összecsapott egy szalafita csoport tagjaival november 25-ére, hétfőre virradóra Bengázi közelében. A sebesültek között kórházi források szerint négy civil is van, akiket eltévedt golyók találtak el.

Az Anszár as-Saría és a líbiai hadsereg közötti több órás tűzpárbaj azután tört ki, hogy a szélsőségesek rátámadtak a különleges erők közelükben járőröző egységeire – mondta el a katonaság egyik szóvivője, Milúd az-Zvej ezredes. Korábban nem volt példa hasonló összeütközésre az iszlamista csoport és a hadsereg között.

Az összecsapást követően Bengázi egy másik negyedében is tűzpárbaj tört ki két csoport között az Anszár as-Saría által fenntartott egyik kórház közelében.

A biztonsági erők felszólították a keleti kikötőváros lakóit, hogy további utasításig lehetőleg ne hagyják el otthonaikat.

A Moammer el-Kadhafi diktátor bukása után, 2011-ben létrehozott szalafita csoport több merényletet követett el az igazságszolgáltatás és a biztonsági erők tagjai ellen. Többek szerint a szervezet felelős a bengázi amerikai konzulátus elleni támadásért is, amelyben a nagykövet és három amerikai vesztette életét. Az Anszár as-Saría tagadja, hogy köze lenne a merénylethez.