Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Összecsapások miatt lezárták Áden repülőterét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. március 20. 17:43

Lezárták a Jemen déli részén fekvő Áden repülőterét március 19-én csütörtökön, miután a térségben heves összecsapások törtek ki a városba menekült államfő támogatói és ellenfelei között – közölték reptéri illetékesek.

A harcok azután törtek ki Jemen második legnagyobb városában, hogy csütörtökre virradó éjszaka a jemeni különleges erők parancsnoka csapatokat vezényelt ki Áden főbb közlekedési útvonalainak ellenőrzésére. A parancsnokot, Abdel Háfez al-Szakafot a hónap elején menesztette Abed Rabbo Manszúr Hádi elnök, de ő közölte, hogy nem fogadja el a döntést, és csak a fővárost, Szanaát elfoglaló síita húszi lázadók kormányától fogad el utasításokat.

Szemtanúk szerint a repülőtérre vezető utakat fegyveresek elzárták, és egy kairói járatról a reggeli órákban több mint száz utast leszállítottak, miután a gép a harcok miatt nem tudott felszállni. A reptéri terminálépületből beszámolók szerint nagy robbanások hallatszottak, és név nélkül nyilatkozó illetékesek azt mondták, hogy legalább két lövedék csapódott be a reptér területén.

Jemenben síita húszi felkelők tavaly szeptemberben megszállták a fővárost, és a múlt hónapban lemondásra kényszerítették Hádit, majd feloszlatták a parlamentet és teljes egészében átvették a hatalmat. Azóta az országban politikai káosz uralkodik. Hádi február 21-én Ádenbe menekült, ahol visszavonta korábbi lemondását, és a Perzsa-öböl menti országok támogatásával új hatalmi bázist alakított ki.

Az ENSZ égisze alatt folytatott tárgyalások egyelőre nem hoztak áttörést a jemeni belpolitikai válság megoldásában.