Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Összehangolt merényletsorozat Bagdadban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. augusztus 11. 20:38

Legalább 50 ember meghalt, 140-en megsebesültek augusztus 10-én, szombat este az iraki fővárosban, Bagdadban, miután autóba rejtett pokolgépek robbantak síita többségű városrészekben – jelentette az iraki biztonsági szervek illetékeseire hivatkozva az al-Dzsazíra katari arab hírtelevízió.

Különböző zsúfolt helyszíneken – piacokon, éttermek és kávézók közelében – összesen kilenc robbanás történt.

Szombaton ér véget a ramadán böjthónapot követő háromnapos muszlim ünnep, az íd al-fitr.

Merénylet történt szombaton Bagdadtól 170 kilométerre északra, Túz Hurmatuban is, itt legalább tízen meghaltak és 45-en megsebesültek. A merénylet célpontja az egyik iraki kurd párt székháza volt, de a merénylőnek nem sikerült megközelítenie az épületet a szigorú biztonsági intézkedések miatt.

Júliusban több mint ezer ember halt meg Irakban merényletekben, utoljára öt éve volt ennyi halálos áldozat egy hónap alatt.

Az arab országban kiújult a szunnita és a síita felekezetek közötti szembenállás, megfigyelők szerint többek között a szíriai polgárháború táplálja a feszültséget.

Szíriában több radikális szunnita iszlamista csoport harcol Bassár el-Aszad elnök és síita szövetségesei – többek között Irán és a libanoni Hezbollah – ellen. A szíriai harcok nyomán kiéleződött a felekezeti szembenállás Libanonban is.