Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Öt éven át nem támadna a Hamász

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. június 17. 23:50

Katar fővárosában, Dohában tárgyal egy Izraellel kötendő hosszú távú nyugalmi időszakról Músza Abu Marzúk, a Hamasz egyik gázai vezetője. A Katar által javasolt, és Törökország által is támogatott alku szerint a szélsőséges palesztin szervezet öt éven át nem támadná Izraelt, és cserébe izraeli vagy nemzetközi ellenőrzéssel működő tengeri kikötőt használhatna a gázai partoknál.

Músza Abu Marzúk szombaton utazott Dohába, hogy Háled Mesaallal, a Hamasz Katarban székelő politikai vezetőjével és vezérkarának több más tagjával tárgyaljon.

Az al-Kudsz nevű palesztin internetes honlap szerint megbeszéléseiken végleges álláspontot próbálnak kialakítani a szervezethez eljuttatott ajánlatról, amely nyugalmat kér cserébe egy gázai kikötőért.

Jeruzsálem véleménye nem ismert a kérdésben, de a Hamasznak ez volt az egyik feltétele a tavaly nyári Erős Szikla hadművelet lezáráskor folytatott tűzszüneti tárgyalásokon, és akkor le kellett mondania róla.

Három hónappal ezelőtt az ENSZ akkori közel-keleti küldötte, Robert Serry azt javasolta a Hamasznak, hogy a bojkott feloldásáért vállaljon egy három-öt éves nyugalmi időszakot. A múlt héten meglehetősen titokban a Gázai övezetbe látogatott Serry utódja, Nyikoláj Mladenov, ahol a kiszivárgott hírek szerint erről az időleges békéről tárgyalt Marzukkal.