Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Phenjan feltétel nélküli párbeszédet sürget Washingtonnal a koreai feszültség enyhítése érdekében

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. július 3. 20:42

Ha Washington valóban érdekelt a Koreai-félszigeten uralkodó feszültség enyhítésében, előfeltételek nélkül el kell fogadnia Phenjan ajánlatát a párbeszédre – szögezte le az észak-koreai külügyminiszter a Bruneiben megrendezett regionális biztonsági konferencián.

Pak Ui Csun a kis délkelet-ázsiai szultánság fővárosában, Bandar Seri Begawanban az ASEAN-tagországok (Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége) és a partnerállamok külügyminiszteri találkozóján hangsúlyozta: a háborúval fenyegető koreai helyzetet elsősorban az Egyesült Államok Észak-Koreával szembeni ellenséges viszonyulása táplálja. Pak szerint Washingtonnak békemegállapodást kellene aláírnia Észak-Koreával az 1950-53-as koreai háború hivatalos lezárása érdekében, továbbá el kellene törölnie az ázsiai ország elleni szankciókat.

Az észak-koreai diplomácia vezetője úgy látja, addig, amíg az Egyesült Államok nem változtat retorikáján, az észak-koreai nukleáris patthelyzet sem fog megoldódni – mondta el újságíróknak egy phenjani diplomáciai tisztségviselő. A háború tűzszünettel ért véget, nem békemegállapodással – emlékeztetett a diplomata.

Egy név nélkül nyilatkozó magas rangú amerikai külügyi tisztségviselő azt mondta: Phenjannak végre kell hajtania az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) határozatait és bele kell egyeznie a Koreai-félsziget atomfegyvermentessé válásába.

Jun Bjung Se dél-koreai külügyminiszter a brunei fővárosban a sajtó képviselőinek azt mondta: a biztonsági fórum résztvevőinek többsége az észak-koreai küldöttségnek világosan értésére adta, hogy Phenjannak fel kell hagynia atomprogramjával és tartózkodnia kell a provokációtól, amely az elmúlt hónapokat jellemezte.