Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pokolgépes támadás Szíriában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. január 23. 10:55

Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát gépkocsijában január 21-én, hétfő este a közép-szíriai Hama tartomány egyik városában, a támadásban több mint harmincan haltak meg, polgári személyek és rezsimpárti katonák egyaránt – közölte Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

A londoni székhelyű ellenzéki szervezet szerint a robbantás Szalamíja településen történt, és a támadás célpontja a kormánypárti fegyveresek helyi főhadiszállása volt.

Az OSDH kórházi forrásokra hagyatkozva közölte, hogy akár ötvenen is meghalhattak a támadásban, illetve több tucatra rúg a sebesültek száma. A pokolgépes támadás körülményei egyelőre nem tisztázottak.

Egy magas beosztású szíriai kormányilletékes megerősítette, hogy többtucatnyian haltak meg a hamai merényletben.

Pokolgépes robbantás történt hétfő este, a főváros, Damaszkusz Dumar negyedében is. Az OSDH szerint halálos áldozatai is vannak a detonációnak.

Nabil al-Arabi, az Arab Liga főtitkára felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy a szíriai vérontás befejezése érdekében haladéktalanul határozatban követelje a felek közötti tűzszünetet, majd pedig küldjön a közel-keleti országba nemzetközi erőt a fegyvernyugvás ellenőrzésére.