Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyílt nap a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Szöveg: honvedelem.hu |  2013. január 23. 12:00

Január 25-én, pénteken ismét kitárja kapuit a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A nyílt nap célja, hogy az egyetemen induló szakok iránt érdeklődő fiatalok láthassák, hallhassák, megtapasztalhassák, mit nyújthat nekik az egyetem.

Ez a második alkalom, hogy nyílt napot szervez a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), a rendezők színes programokkal várják az idelátogató diákokat.

Az ünnepélyes megnyitó után számtalan helyszín várja az érdeklődőket, bemutatkozik minden, a 2013–2014-es tanévben meghirdetett alap- és mesterképzési szak. Emellett az érdeklődők megismerkedhetnek a Magyar Honvédségben rendszeresített egyes haditechnikai eszközökkel, egész nap működik a JetFly-szimulátor, és betekintést nyerhetnek a honvédtiszt-jelöltek mindennapi életébe is.

1595948137

A honvédtisztképzésre és rendészeti szakokra jelentkezni vágyóknak lehetőségük lesz egészségügyi és fizikai alkalmassági vizsgálaton részt venni, ehhez azonban a jelentkezőknek sportfelszerelést is kell magukkal vinniük.

A nyílt napon az érdeklődők természetesen információkat kaphatnak a rendőrtisztképzés gyakorlati részéről és bemutatkozik a Közigazgatás-tudományi Kar is.

Regisztrációra 9 órától lesz lehetőség, a megnyitó pedig 10-kor kezdődik.

(Felvételünk a tavalyi nyílt napon készült.)