Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Politico: Délkelet-Ázsiában terjeszkedik a dzsihadista terrormilícia

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. augusztus 18. 21:28

Újabb területekre kívánja kiterjeszteni a befolyását az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorista szervezet: a közel-keleti régióban valamelyest visszaszorulóban lévő milícia szakértők szerint nagy erőkkel próbál Délkelet-Ázsiában terjeszkedni – olvasható a Politico című brüsszeli hírportál friss összeállításában.

Az amerikai politikai lap európai kiadásában megjelent cikk szerint az IÁ-t követő csoportok jelenléte 2014 közepe óta egyre kézzelfoghatóbb a jelentős muzulmán lakossággal rendelkező Délkelet-Ázsia egyes részein.

Szakemberek szerint a térség ideális lehet arra, hogy az Iszlám Állam gyökeret eresszen: kisebb dzsihadista csoportosulások már korábban is működtek Indonéziában és a Fülöp-szigeteken, Thaiföld déli részén jelenleg is muszlim felkelés zajlik, Malajziában több helyen erős a támogatottsága az iszlám jogrend (saría) bevezetésének, és a Közel-Keletről hazatérő harcosok magas száma is jelentősen megkönnyíti a terrorista szervezet dolgát.

A térségben működő terrorszervezetek egészen a közelmúltig főként helyi harcokat vívtak, az IÁ hatására azonban megkezdődött a határokon átnyúló együttműködés a csoportok között. A kegyetlenségéről ismert, elsősorban Irakban és Szíriában tevékenykedő milícia abban bízik, hogy a már létező csoportok egyesítésével létrehozhat egy erőteljes regionális dzsihadista mozgalmat. Joseph Liow, a washingtoni Brookings Intézet kutatója ennek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy az IÁ rendkívül gyorsan komoly népszerűségre tett szert a helyi szervezetek körében.

Az IÁ soraiban harcoló délkelet-ázsiaiakat képviselő, Katibah Nusantara (KN) nevű csoportnak mintegy 200 harcosa van a szíriai Rakkában – közölte Zachary Abuza, az amerikai National War College professzora. Az ENSZ pedig arról számolt be, hogy a KN tagjai hazatérésüket követően aktívan terjesztik a terrormilícia propagandáját, illetve nagy erőkkel toboroznak és támadásokat készítenek elő.

Elemzők szerint ezen csoportok, amelyek közül több formálisan is hűséget fogadott az Iszlám Államnak, mostanra számos elemét elsajátították az „anyaszervezet" stratégiájának. Erős a jelenlétük az internetes közösségi oldalakon, titkosított csatornákon keresztül kommunikálnak, toboroznak és gyűjtenek adományokat.

Az Iszlám Állam már több százezer dollárt fordított a térségbeli csoportok támogatására, emellett azonban azért is népszerű, mert riválisával, az al-Kaida nevű terrorhálózattal ellentétben nem próbálja irányítása alá vonni a helyi szervezeteket.

„Csak azt akarják, hogy ezek a szervezetek ártsanak az ellenségeiknek" – mondta Bilveer Singh, a szingapúri Rajaratnam Nemzetközi Tanulmányok Intézetének munkatársa.

Eddig ugyan nem történtek nagyobb volumenű, IÁ-hoz köthető terrortámadások a térségben, szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy a helyi dzsihadista vezetők közötti rivalizálás nyomán ez nagy valószínűséggel meg fog változni hamarosan.

A Fülöp-szigeteken, Indonéziában, Thaiföldön és kisebb mértékben Malajziában hosszú idő óta fennálló etnikai és vallási konfliktusok csak olajat öntenek a tűzre a Politico.eu írása szerint, a belpolitikai feszültségek ugyanis számottevően megkönnyítik a toborzók dolgát.

A világ legnépesebb muzulmán közösségének otthont adó Indonézia fővárosban januárban merényletet hajtottak végre az IÁ-hoz köthető fegyveresek.

„Tudjuk, hogy a jakartai támadásokat egy Szíriában tartózkodó indonéz állampolgár utasítására követték el. Jelenleg mintegy 500 indonéz állampolgár van Szíriában, közöttük 250-300 harcos" – szögezte le Sidney Jones brit szakember.

„A januári jakartai támadásokat közvetlenül az IÁ finanszírozta, azonban nem egy elszigetelt esetről van szó. Más példákat is láttunk arra, hogy Malajziába és Indonéziába pénzek áramlanak" – mondta Rohan Gunaratna terrorizmus-szakértő.

Az Irakból és Szíriából hazatérő iszlamista szélsőségeseknek hozzáférésük van az IÁ anyagi forrásaihoz és hálózatához, valamint komoly harci tapasztalatokkal rendelkeznek. Az Iszlám Állam propagandavideóit több esetben már indonéz nyelvű feliratokkal is ellátják, kering az interneten olyan felvétel, amelyen indonéz gyerekek gyakorlatoznak Kalasnyikov típusú gépkarabélyokkal. Sajtóhírek szerint az országban egyre nő a feszültség a mérsékelt és a radikális muzulmánok között, a kormánynak pedig egyelőre nem sikerült meghoznia a megfelelő megelőző intézkedéseket.

Egyes szakemberek szerint az Iszlám Állam a többségében katolikus, ugyanakkor számottevő muzulmán kisebbséggel rendelkező Fülöp-szigetek déli részén kívánja létrehozni a délkelet-ázsiai vilajet központját, amely logisztikai és ideológiai centrumként szolgálhatna a térségbeli dzsihadisták számára, és ez rendkívül súlyos kihatással lenne a régió biztonságára és fejlődésére.

Malajziában tavaly óta 150 IÁ-sejtet azonosítottak, a kormány becslései szerint a terrormilíciának nagyjából 50 ezer szimpatizánsa van az országban. A thaiföldi muzulmán lázadók nagyobb autonómiát akarnak kiharcolni az 1,8 milliós muszlim kisebbség számára, a több mint egy évtizede tartó harcokban már közel 7 ezren vesztették életüket. Ezek mellett azonban Banglades is fontos lehet a csoport számára, a terjeszkedéshez adottak a feltételek, és az itteni jelenlét megkönnyítené az India, Kína és Mianmar elleni támadásokat.

A közel-keleti és észak-afrikai történések kihatással vannak a csoport délkelet-ázsiai sikerére. Szakértők szerint minél kisebb területre szorul vissza az IÁ a Közel-Keleten, annál inkább megpróbálnak a harcosai máshol tevékenykedni.

„Előbb-utóbb terrorista diaszpórák alakulnak majd ki. Az Iszlám Államnak nem minden harcosa fog a csatatéren meghalni" – hangsúlyozta nemrégiben James Comey, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója.