Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pompeo: Elfogadhatatlan, hogy Irán korlátozza vállalt kötelezettségeinek teljesítését

Szöveg: honvedelem.hu |  2019. szeptember 7. 10:07

Az amerikai kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy Irán tovább korlátozza a 2015-ös nukleáris megállapodásban vállalt kötelezettségeinek teljesítését – jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter egy kansasi rádiónak adott interjújában pénteken.

„Most jelentették be, hogy Irán bővíti az atomprogramjával kapcsolatos kutatási és fejlesztési munkálatokat, és ez elfogadhatatlan" – mondta az amerikai diplomácia vezetője. Hozzátette: változatlanul „bízik" abban, hogy lesz lehetőség diplomáciai tárgyalásokra Iránnal. „Trump elnök hónapok óta mondja, hogy kész az előfeltételek nélküli találkozóra" – emlékeztetett. Leszögezve, hogy az amerikai álláspont egyértelmű arra vonatkozóan, hogy Washington mit vár az esetleges megbeszélésektől.

Pompeo ismételten kárhoztatta az iráni ballisztikusrakéta-programot, és elítélte azt a „terrorkampányt", amelyet szerinte Irán folytat. A külügyminiszter később a Twitteren hozzátette: az a tény, hogy Irán megőrizte a képességét a jelentős urándúsításra, jelzi a többhatalmi nukleáris megállapodás alapvető gyöngeségét. A tárcavezető a mikroblogban leszögezte: az amerikai kormány reméli, hogy az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország – amelyeket civilizált nemzeteknek nevezett – „hathatós intézkedéseket hoz majd az iráni atomzsarolás megakadályozására".

Pompeo – aki pénteken Kansas államban tett látogatást – előadást tartott a kansasi állami egyetemen is. A beszéd után kérdésekre válaszolva kitért az amerikai kormány által előterjesztendő közel-keleti béketervre és Kínára.
A palesztin-izraeli béketervet illetően konkrét részletekről ugyan nem beszélt, de megerősítette, hogy ezt az elkövetkező hetekben nyilvánosságra hozzák. A kínai ujgur kisebbség vonatkozóan közölte: az ENSZ-közgyűlés szeptemberi ülésszakán az Egyesült Államok több országnál is szeretné elérni, hogy vesse fel a muszlim kisebbség helyzetét Kínában.