Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Prodi: egy éven belül nem lesz katonai akció Észak-Maliban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. november 21. 14:03

Szakértők egybehangzó véleménye szerint csak 2013. szeptemberében lehetséges katonai akció Mali északi részében – jelentette ki november 20-án, kedden Romano Prodi volt olasz miniszterelnök, jelenleg az ENSZ szaheli különmegbízottja Szaad ad-Din al-Oszmani marokkói külügyminiszterrel tartott rabati tárgyalása után. Azt azonban nem magyarázta meg, minek alapján határozták meg ezt az időpontot.

A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) november 11-én hagyta jóvá, hogy a nyugati országok logisztikai támogatásával katonai erőt küldjenek a fegyveres iszlamista csoportok által elfoglalt Észak-Maliba. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa várhatóan decemberben dönt a beavatkozásról.

Romano Prodi hangsúlyozta: „az én küldetésem az, hogy mindent megtegyünk a békéért és elkerüljük a háborút." A marokkói külügyminiszter hangsúlyozta: országa nem lelkesedik túlságosan a katonai akcióért, a királyság a politikai rendezést részesíti előnyben.

Az iszlamista szélsőséges lázadók bejelentették, hogy heves harcok után kiszorították a tuareg harcosokat utolsó észak-mali bázisukról, Menakából. Umar Uld Hamaha, a Mozgalom a nyugat-afrikai egységért és a szent háborúért (MUJAO) nevű iszlamista szervezet szóvivője szerint száznál is több harcost megöltek.