Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Putyin megjelent a rendkívüli hadgyakorlat utolsó napján

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. március 4. 13:47

Vlagyimir Putyin orosz elnök, a fegyveres erők főparancsnoka március 3-án, hétfőn megtekintette az Oroszország északnyugati részén rendezett hadgyakorlatot, amelyen páncélosok és egyéb páncélozott harcjárművek vettek részt.

Az orosz államfő az általa február 26-án elrendelt rendkívüli hadgyakorlat utolsó napján jelent meg. Elkísérte őt Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter is, a két politikus helikopterrel érkezett az orosz-finn határ közelében fekvő Viborg város melletti Kirillovszkij gyakorlótérre.

Az elnöki látogatásról készített felvételeken Putyin látható, amint mosolyogva sétál a parancsnoki központ felé, ahol a szinte átláthatatlan ködben páncélozott harcjárműveket tekintett meg és figyelemmel követte a tüzérségi lőgyakorlatot.

Putyin elrendelte március 3-ig annak a rendkívüli ellenőrzését, hogy milyen a harckészültség és a válsághelyzetek megoldásának képessége két oroszországi katonai körzetben. Ennek keretében az Ukrajnával is határos Nyugati Katonai Körzetben, a Közép-Oroszországi Katonai Körzetben, valamint a légideszantnál, a légierő távolsági és szállító egységeinél és az űrvédelmi erőknél hajtottak végre úgynevezett komplex ellenőrzést.

A hadgyakorlatra az Ukrajnában zajló események közepette került sor, az orosz erők az utóbbi napokban gyakorlatilag átvették az ellenőrzést az orosz többségű és az orosz fekete-tengeri flottának otthont adó Krím félszigeten. A történtek felháborodást váltottak ki a nyugati hatalmak és az új, Európa-párti ukrán vezetés körében.