Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Köss, varrj, rajzolj!

Szöveg: Takács Vivien |  2014. március 4. 14:52

Kabala-rajzpályázatra és kokárdakészítő versenyre hívja fel a gyermekek és felnőttek figyelmét a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum. A legkülönlegesebb és legötletesebb kokárdákat március 16-ig, míg a figurákat április 30-ig készíthetik el a pályázók.

Jakusch Gabriella, a HM HIM múzeumpedagógiai és kiállítási osztályának vezetője a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: a kabala-rajzpályázatot csak gyerekeknek hirdették meg, hiszen a Forradalmi Forgatag alatt − amely idén március 10-től 16-ig tart − több ezer diák látogat el a múzeumba.

1595967937
Felhívás a rajzpályázatra

Az osztályvezető kiemelte: nagy hangsúlyt fektetnek a múzeumpedagógiai foglalkozásokra, hogy mindig megfelelő programokat szervezzenek az adott korosztálynak. „A múzeumpedagógia résznek semmilyen jelképe nincsen, ezért arra gondoltunk, hogy megrajzoltatjuk a kabalát a gyerekekkel, melyet a későbbiekben felhasználunk a kiadványainkban és rendezvényeinken" − mondta az osztályvezető.

A kokárdakészítő versenyre már felnőttek is benevezhetnek. Lehet varrni, kötni, fonni, ragasztani vagy rajzolni: a lényeg, hogy minél ötletesebben, szebben és különlegesebben ábrázolják a szalagrózsát. A legjobb munkákat kiállítják a múzeum aulájában, készítőiket pedig értékes ajándékban részesítik.

1595967937
A kokárdakészítő versenyre már a felnőttek is nevezhetnek

(További információ a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum honlapján.)