Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Radarokat telepítene az orosz határra Észtország

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. augusztus 29. 16:25

Csúcstechnológiájú megfigyelőrendszer telepítését tervezi Észtország az Oroszországgal határos, 136 kilométer hosszú vonalon – közölte az észt határőrség augusztus 28-án, pénteken.

A hatóság közlése szerint az egyebek közt érzékelőkből, kamerákból és radarokból álló megfigyelőrendszert a csempészet és az illegális határátlépés megakadályozása céljából telepítenék. Hozzátette, hogy 80 kilométernyi területet már előkészítettek a rendszer felállításához, és a tervek szerint bóják fogják jelölni a határvonalat a folyókon és tavakon.

Az Európába tartó menekültek egyre nagyobb számban Oroszországon keresztül igyekeznek elérni a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetet.

A balti ország kedden jelentette be, hogy az illegális bevándorlás megfékezésére két és fél méter magas szögesdrótkerítést épít Oroszországgal közös határán. A szomszédos Lettország belügyminisztere pedig két hete közölte, hogy országa falat épít az orosz határra ugyanebből a célból.

Egyes megfigyelők szerint az észt határ megerősítéséhez a kelet-ukrajnai konfliktusnak és a Krím Oroszországhoz csatolásának is köze van. A volt szovjet köztársaságban az említett események nyomán jelentősen megnőtt a NATO-gyakorlatok száma, egyes szakértők szerint a lakosság körében pedig egy orosz fenyegetéstől való félelem is jobban érezhetővé vált.