Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rasmussen üdvözli az afgán elnökjelöltek egyezségét

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. szeptember 22. 15:13

Közleményt adott ki szeptember 21-én, vasárnap Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár, amelyben tudatja: üdvözli, hogy az afgán elnökválasztás eredményét vitató jelölteknek sikerült megállapodniuk a hatalommegosztásról, nemzeti egységkormány felállításáról.

A dán politikus azt kéri Abdulla Abdullatól és Asraf Gánitól, hogy felelősségteljesen, valódi politikai partnerség keretében folytassák az együttműködést. Rasmussen reményét fejezi, hogy az áprilisban és júniusban lebonyolított elnökválasztás eredményét mihamarabb kihirdetik, beiktatják az államfőt, és kinevezik a megállapodás értelmében létrehozandó, az Afganisztánban eddig külön nem létező posztra a kormányfőt.

A NATO főtitkára közleményében tudatja: bízik benne, hogy mielőbb megszülethetnek a szükséges biztonsági megállapodások Afganisztán és az Egyesült Államok, valamint a NATO között, hogy az országban állomásozó Nemzetközi Biztonsági Erők (ISAF) mandátumának év végi lejárta után kezdetét vehesse a jóval kisebb létszámú, az afgán fegyveres erőket főleg kiképzéssel, tanácsadással és támogatással segítő, „Resolute Support" vagyis „Határozott Támogatás" elnevezésű művelet.

A NATO-főtitkár korábban többször is világossá tette: az Afganisztánban állomásozó külföldi katonák jogállását tisztázó nemzetközi egyezmények nélkül egyetlen NATO-katona sem maradhat Afganisztánban. Ez azt jelentené, hogy az észak-atlanti szövetség teljes mértékben, az utolsó emberig kivonulna Afganisztánból, a helyi erők pedig gyakorlatilag teljesen magukra maradnának.

A szeptember elején Walesben tartott NATO-csúcsra eljuttatott közös üzenetében Abdulla és Gáni ígéretet tett arra, hogy ezek a megállapodások időben megszületnek majd.

„Ez kulcsfontosságú Afganisztán stabilitása és a nemzetközi közösség által nyújtott folyamatos támogatás fenntartása szempontjából" − írja közleményében az észak-atlanti szövetség főtitkára és aláhúzza: a NATO továbbra is elkötelezett, hogy támogassa az afgán népet erőfeszítésükben, hogy hazájuk stabil, szuverén, demokratikus és egységes ország lehessen.