Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Rasmussen: Ukrajna tartsa tiszteletben a gyülekezés szabadságát!

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. december 2. 16:40

Közleményben szólította fel december 1-én, vasárnap este Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár Ukrajnát, hogy tartsa tiszteletben nemzetközi kötelezettségeit, továbbá a szólás és gyülekezés szabadságát.

„Minden felet arra kérek, hogy tartózkodjon az erőszaktól és minden áron kerülje el az erő használatát. Egy demokratikus társadalomban nem erővel és erőszakkal kell rendezni a politikai nézetkülönbségeket" – hangsúlyozta a dán politikus, aki egyúttal az alkotmányos és demokratikus normák betartására szólított fel.

Rasmussen szerint Kijevben sok ukrán amellett emeli fel hangját, hogy az ország közeledjen az Európai Unióhoz, az embereknek pedig mindenhol jogukban áll, hogy véleményüket demokratikus módon kifejezzék.

Megbénult vasárnap az ukrán főváros központjának közlekedése, miután hatalmas tömeg vonult az utcákra Ukrajna EU-integrációját és az ország elnökének távozását követelve. A kijevi rendőrfőnök, Valerij Koriak lemondott, mert a rohamrendőrség szombaton „túlzott erőt" vetett be kormányellenes tüntetőkkel szemben.

Becslések 200 ezer és 700 ezer közé tették a vasárnap demonstrálók létszámát.

Az elnöki hivatalnál összecsapások is történtek, amelyekben legkevesebb 53-an megsérültek, közülük 14-en kórházba kerültek.

Az épület előtt azután vált feszültté a helyzet, hogy tüntetők vagy provokátorok – politikai hovatartozásuk nem derült ki – megpróbálták buldózerrel áttörni a rendőrségi kordont. A rohamrendőrök könnygáz- és hanggránátokat vetettek be a támadók ellen, akik válaszul tűzijáték-rakétákat, követeket, botokat dobáltak a rendfenntartók felé. Az elnöki hivatal bejáratához vezető utat a rendőrök fémkorlátokkal és buszokkal torlaszolták el.

Az elnöki hivatalnál tüntetők két csoportra oszlottak: az egyik oldal megpróbálta visszaterelni békés mederbe a tiltakozást, és a rendőrök védelmére kelt, a másik viszont újra és újra támadásba lendült. Kora estére a rohamrendőrök visszaszorították a támadókat, és normalizálódott a helyzet a hivatali épületnél.

Az ellenzéki vezetők szerint provokátorok szították a feszültséget a demonstrálók és a rendvédelmi szervek munkatársai között az elnöki hivatalnál. Vitalij Klicsko arra szólította fel a tüntetőket, hogy ne engedjenek a provokációknak.

Arszenyij Jacenyuk, a Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő mögött álló Haza párt frakcióvezetője a Függetlenség terén tüntetők előtt kijelentette, hogy nemzeti ellenállási parancsnokságot hoz létre az ellenzék Kijevben, amely össze fogja hangolni a megmozdulásokat. Oleh Tyahnyibok, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) elnöke fegyelemre intette a Függetlenség teréről más helyszínekre vonuló tüntetőket, arra kérve őket, hogy ne cselekedjenek a megmozdulás szervezőinek utasításaival szemben. „Forradalom!" felkiáltással zárta beszédét, amelyet a tömeg vele együtt skandált tovább.

Az ellenzéki vezetők általános sztrájkra szólították fel az egész országot, Viktor Janukovics elnököt pedig lemondásra. Személyesen őt tartják felelősnek ugyanis azért, hogy nem jött létre az Ukrajna és az EU közötti társulási megállapodás a héten Vilniusban, az unió keleti partnerségi csúcsértekezletén.

Közben Janukovics elnök vidéken, Kijev megyei rezidenciáján tanácskozást kezdett munkatársaival arról, mit tegyen a vezetés a kialakult helyzetben. Médiajelentések szerint a megbeszélésen többekkel együtt részt vett Andrij Kljujev, a nemzetbiztonsági és védelmi tanács titkára, Vitalij Zaharcsenko belügyminiszter és Olekszandr Popov, a kijevi városi adminisztráció vezetője.

Ugyancsak vasárnap tüntetők egy csoportja behatolt a kijevi városházára és elfoglalta annak első szintjét. Az akcióban részt vevők között sok, maszkot viselő férfi volt, akik feltehetően a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt aktivistái. Magyarázatuk szerint arra kell a helyiség, hogy a demonstrálók megmelegedhessenek. Az elnöki hivatal közelében lévő Szakszervezetek Házát is elfoglalta egy csoport tüntető, zömmel szintén Szabadság párti aktivista.

Vasárnap vidéken szintén voltak EU-párti megmozdulások, még a főként orosz ajkúak és Janukovics-pártiak lakta városokban is, így a kelet-ukrajnai Donyeckben, az ország déli részén lévő Odesszában, valamint Szimferopolban. Kárpátalján, Ungváron néhány százan ugyancsak demonstráltak az ország európai integrációjáért.