Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Robbantásos merénylet az Afrikai Unió konvoja ellen

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. szeptember 9. 15:42

Két öngyilkos pokolgépes merényletet követett el az Afrikai Unió (AU) egy katonai konvoja, illetve szomáliai biztonsági tisztviselők autói ellen az al-Shabaab iszlamista terrorcsoport hétfőn; a támadásokban legkevesebb húszan meghaltak és huszonketten megsebesültek – közölték szeptember 8-án, hétfőn szomáliai tisztségviselők és szemtanúk.

Az AU békefenntartók járműoszlopának egy robbanószerekkel megrakott autó próbált nekihajtani, amikor a gépkocsik felhajtottak a Mogadishutól nyugatra fekvő Afgoye városa felé tartó útra. Az öngyilkos merénylő azonban az AU-konvoj helyett az úton közlekedő két, civileket szállító kisbusz egyikébe rohant bele, húsz ember halálát okozva – közölte Mohamed Hasszán szomáliai tisztviselő.

Mohamed Szidi tartományi kormányzó azt közölte, hogy a merénylet halálos áldozatainak mindegyike és a sebesültek többsége polgári lakos. Hasszán Ali szomáliai rendőrtiszt hozzátette, hogy a halottak száma tovább növekedhet, és egyelőre nem tudni, az AU katonái közül hányan sebesültek meg.

Egy órával később ugyanezen az úton újabb hasonló pokolgépes merénylet történt, ez utóbbi támadás során szomáliai rendőrök és biztonsági tisztviselők autóit vette célba egy öngyilkos iszlamista. A második robbantásban legalább két ember megsebesült, halottakról nem érkezett hír.

A két merénylet elkövetését az al-Shabaab szélsőséges iszlamista fegyveres szervezet vállalta magára.

Ez az első nagyszabású támadás azóta, hogy egy hétfői amerikai légicsapás végzett Ahmed Abdi Godanéval, az al-Shabaab szomáliai terrorszervezet vezérével. A szélsőséges csoport a támadás után bosszút esküdött a szomáliai kormány és az AU békefenntartói ellen.

A hét végén az al-Shabaab bejelentette, Abu Ubeid Ahmed Omart választotta új vezetőjének, és ismét hűséget esküdött az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetnek.

Az al-Shabaab már egy évtizede folytat – állítása szerint – dzsihádot, muzulmán szent háborút Szomáliában, ahol Mohamed Sziad Barré elnök diktatórikus hatalmának 1991-es megdöntése óta véres polgárháború dúl, és gyakorlatilag nincs működő államhatalom. A szervezet 2006 és 2011 között jelentős közép- és dél-szomáliai területeket tartott ellenőrzése alatt, három éve az Afrikai Uniónak az ENSZ által is támogatott csapatai űzték el Mogadishuból.

Tavaly az al-Shabaab nagy nemzetközi figyelemre tett szert, amikor fegyveresei megtámadtak egy bevásárlóközpontot a szomszédos Kenya fővárosában, és ott több mint hatvan embert megöltek. Azóta Szomáliában is számos terrorcselekményt követett el az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal is kapcsolatban álló szélsőséges csoport.