Sorra szerelik le a katonákat, tiltják be a médiumokat Törökországban
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | 2016. július 29. 8:20Csaknem 1700 katonát szereltek le a török hadseregtől, a kormány pedig hírügynökségek, újságok, weblapok, tévé- és rádióállomások tucatjait tiltotta be július 27-én, szerdán a július 15-i sikertelen puccskísérletet követő megtorlás keretében.
Ezzel párhuzamosan döntés jelent meg a hivatalos közlönyben, melynek értelmében három hírügynökség, 16 tévéadó, 23 rádióállomás, 45 lap, 15 magazin és 29 kiadó bezárását rendeli el a török kormány. A közlöny a betiltott sajtóorgánumok listáját nem sorolja fel tételesen, de a CNN Türk hírtelevízió információi szerint többnyire vidéki sajtótermékekről van szó, de vannak köztük országos médiumok is. A betiltottak között szerepel a Cihan hírügynökség, a kurdpárti IMC TV és az ellenzéki Taraf című napilap is. Nem jelenik meg többé a korábban a török kormány által a puccskísérlet fő felelőseként megnevezett Fethullah Gülenhez köthető Zaman és angol kiadása a Today’s Zaman sem.
A nap folyamán 47 újságírót le is tartóztattak. Köztük közismert baloldali szerzőket is, akik aligha osztják a török kormány által a puccskísérlet megszervezésével vádolt Fethullah Gülen nézeteit. Emiatt egyre többen amiatt aggódnak, hogy az ankarai vezetés nem csak a puccs támogatóira csap le, hanem bárkire, aki bírálja Recep Tayyip Erdogan elnököt és kormányát.