Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Stoltenberg: a szövetségesek nélkülözhetetlennek tartják a NATO-t biztonságuk szempontjából

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2019. november 22. 13:12

A szövetség tagjai mindannyian nélkülözhetetlennek tartják a NATO-t a biztonságuk szempontjából, a nézetkülönbségeik ellenére ugyanis egységesen hatékonyabb válaszokat képesek adni a kihívásokra – jelentette ki a katonai szervezet főtitkára november 20-án, szerda este Brüsszelben.

A NATO külügyminiszteri találkozóján döntés született arról, hogy a világűrt műveleti hadszíntérré nyilvánítják a légtér, a szárazföld, a tengerek területei és a kibertér mellett – közölte Jens Stoltenberg az ülést követő sajtótájékoztatón.

Rámutatott, hogy a NATO űrpolitikája védekező jellegű, nem szándékoznak fegyvereket telepíteni a világűrbe, de elengedhetetlen például a műholdak védelme, miután azok megzavarása vagy megsemmisítése megbéníthatja a kommunikációt, a légiközlekedést, a navigációt. Kiemelte, hogy a Föld körül keringő mintegy kétezer műhold fele az észak-atlanti szövetség országaihoz tartozik.

A főtitkár üdvözölte továbbá, hogy az európai szövetségesek védelmi költségvetése immár öt éve növekvő pályán van, ugyanakkor hangsúlyozta, további lépésekre van szükség a tehermegosztás igazságosabbá tétele érdekében.

A decemberi londoni csúcsértekezletet előkészítő ülésen megegyezés született arról is, hogy erősíteni fogják a NATO szerepét az energiabiztonság és a terrorizmus elleni küzdelem területén – mondta.

Beszámolt arról is, hogy nagyjából egymilliárd dollárt fognak fordítani tizennégy légtérellenőrző repülőgépük (AWACS) korszerűsítésére, 2035-ben pedig lecserélik az addigra elöregedő flottát. Megerősítette továbbá, hogy hamarosan megkapják az első Global Hawk típusú felderítő drónokat, amelyek Olaszországban fognak állomásozni.

Sajtóhírek szerint a szervezet AWACS-repülőgépeinek fenntartása 1982 óta körülbelül 6,8 milliárd dollárba került.