Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Védelmi igazgatási felkészítés Győrben

Szöveg: Sályi Gergő főtörzsőrmester | Fotó: a szerző felvételei |  2019. november 22. 14:46

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium védelmi igazgatási felkészítésének szakmai gyakorlata részeként a Honvédelmi Igazgatási Koordinációs Tárcaközi Munkacsoport tett látogatást a győri MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél november 18-án.

1596072255

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Igazgatási és Biztonsági Főosztályának vezetője, Tóth Péter irányításával érkezett közel 40 tagú delecációt Könczöl Ferenc ezredes, az alakulat parancsnoka fogadta, s tartott előadást az ezredről. Bemutatta az alakulat infrastrukturális adottságait és szervezeti felépítését, ismertette feladatrendszerét, a nemzetközi szerepvállalásból adódó kötelezettségeit és kitért közeljövő fő feladataira. Mindezek mellett szólt a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program jelentette lehetőségekről és kihívásokról is.

1596072255

Az előadást követően a látogatók megtekintették az alakulatnál rendszeresített haditechnikai eszközöket, illetve az ezred csapatmúzeumát is.

1596072256
1596072256