Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Súlyos fenyegetés a decentralizált al-Kaida terjeszkedése

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. május 1. 22:48

Súlyos fenyegetést jelent az Egyesült Államokra, annak érdekeire és szövetségeseire nézve az al-Kaidával kapcsolatban álló és a terrorszervezetéhez hasonló mentalitású agresszív csoportok terjeszkedése Észak-Afrikában és a Közép-Keleten – állapította meg az amerikai külügyminisztérium április 30-án, szerdán nyilvánosságra hozott éves terrorizmusjelentése.

Az összefoglaló szerint a világszerte elkövetett terrortámadások száma 43 százalékkal nőtt 2013-ban. A 9707 terrorcselekmény következtében 17 800-an életüket vesztették és 32 500-an megsebesültek. A legtöbben Afganisztánban, Indiában, Irakban, Nigériában, Pakisztánban, a Fülöp-szigeteken, Szomáliában, Szíriában, Thaiföldön és Jemenben haltak meg.

A legvéresebb támadásokat az afgán és a pakisztáni tálibok, a nigériai Boko Haram, valamint az al-Kaidának Irakban, az Arab-félszigeten valamint Szíriában aktív szervezeti hajtották végre.

Az amerikai diplomáciai tárca szerint az al-Kaida központi vezetésének Pakisztánban és Afganisztánban elszenvedett veszteségei felgyorsították a csoport decentralizálását, ami autonóm és agresszív fiókszervezetek létrejöttéhez vezetett Jemenben, Szíriában, Irakban, Északnyugat-Afrikában és Szomáliában. Ezek az adott államok központi kormányának meggyengülését kihasználva meg tudtak erősödni.

A jelentés Iránt továbbra is a terrorizmus egyik jelentős állami támogatójának tartja – Washington először 1984-ben sorolta be ebben a kategóriába az iszlám köztársaságot -, amely segítséget nyújt palesztin terrorcsoportoknak, megerősítette afrikai jelenlétét és fegyvereket igyekezett eljuttatni a jemeni és a bahreini szakadároknak.

Az összefoglaló készítői arra is kitértek, hogy Teherán továbbra sem bizonyította, hogy nukleáris programjának törekvései békés természetűek lennének. Irán a tömegpusztító fegyverek elterjedése miatt is aggodalom tárgya az Egyesült Államokban.

A washingtoni külügyminisztérium Kubát, Szíriát és Szudánt idén is a terrorizmus állami támogatói közé sorolta.