Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Svédországban emléknapja lesz Raoul Wallenbergnek

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. január 5. 10:12

Svédországban emléknapot szentelnek a hősként tisztelt Raoul Wallenbergnek, aki a második világháború alatt legalább húszezer zsidó ember életét mentette meg Magyarországon – jelentette be január 4-én, pénteken a svéd kulturális miniszter.

Bár a néhai diplomata születésnapja augusztus negyedikére esik, az emléknap augusztus 27-én lesz, mert a kezdeményezők az iskolaév első napjához akarják kötni az eseményt.

Wallenberg 1912-ben született. 1945-ben a szovjet hatóságok elhurcolták Magyarországról, és valószínűleg 1947-ben egy szovjet börtönben hunyt el. Halálának körülményei máig tisztázatlanok.

Wallenberg 1944. július 9-től a budapesti svéd követségen teljesített szolgálatot mint másodtitkár. Hat hónap alatt mintegy húszezer embert mentett meg azzal, hogy menlevelet állított ki számukra, vagy Svédország védnöksége alá helyezett épületekben nyújtott nekik menedéket. Megakadályozta azt is, hogy a nácik lemészárolják a budapesti gettó mintegy 70 ezer lakóját.

„Itt az ideje kinyilvánítani az egyén felelősségét az elnyomás és idegengyűlölet elleni küzdelemben, és hangsúlyozni a nyitottság és tolerancia svéd hagyományát… Fontos, hogy a Raul Wallenberg emlékére tavaly világszerte tartott rendezvényeket ne kövesse csönd" – írta a Dagens Nyheter című napilapban Lena Adelsohn Liljeroth kulturális miniszter.