Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szarajevóba látogatott a pápa

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. június 7. 13:26

A húsz évvel ezelőtti háborúk és véres konfliktusok után Szarajevó újra a párbeszéd és a békés egymás mellett élés helyévé vált – ezt mondta Ferenc pápa a boszniai fővárosban szombaton.

A bosznia-hercegovinai elnökség épületében tartott sajtótájékoztatón a katolikus egyházfő azt is kiemelte: nem szabad megelégedni azzal, amit a háború utáni megbékélési folyamatban eddig elértek az országban élő nemzetiségek, hanem tovább kell dolgozni azon, hogy a balkáni ország ismét a tolerancia jelképe lehessen.

Ferenc pápa emlékeztetett, hogy Szarajevóban évszázadok óta több vallás képviselői élnek, ami sokáig nem jelentett problémát, ezért is kapta a város az Európa Jeruzsáleme elnevezést. Szerinte még a szarajevói építészet is a békés egymás mellett élés bizonyítéka, hiszen egymás mellett léteznek a különböző vallási intézmények. Az országban élő szerbek, bosnyákok és horvátok, illetve a katolikusok, muszlimok, zsidók és ortodoxok együttműködése az általános jót szolgálja – tette hozzá.

Arra kérte a Bosznia-Hercegovinában élőket, hogy „a múlt mély sebeit" hagyják maguk mögött, és dolgozzanak együtt a békés jövő érdekében. A politikusokat az alapvető emberi jogok, elsősorban a vallásszabadság tiszteletben tartására szólította fel.

Ferenc pápa kiemelte, hogy Bosznia-Hercegovina Európa szerves része, az ország sikerei és sikertelenségei részei az európai történelemnek, de figyelmeztetés is, hogy a megkezdett megbékélési folyamatokat végig kell vinni.

A politikusokkal való találkozó után a pápa az elnökség épülete előtt Béke veletek üzenettel békegalambokat engedett szabadon, majd a Kosevo stadionba indult, ahol körülbelül 70 ezer hívő előtt tartott szentmisét.