Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Százak csatlakoznak az Iszlám Államhoz

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. július 22. 9:36

A francia katonai hírszerzés becslései szerint továbbra is mintegy száz szélsőséges dzsihadista érkezik hetente Törökországon keresztül Szíriába, az Iszlám Állam terrorszervezet soraiba – jelentette július 20-án, szerdán a Le Figaro című francia napilap.

A téma annak kapcsán merült fel, hogy Washingtonban miniszteri szintű találkozót tartanak az Iszlám Állam elleni koalícióban részt vevő országok.

Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter vasárnap arról beszélt, tisztázni kell, hogy Törökország életképes partner-e az Iszlám Állam elleni szíriai küzdelemben. Jelezte, hogy a kérdést a washingtoni találkozón is felveti.

„A párizsi székhelyű katonai hírszerzési irányítás (DRM) szerint továbbra is körülbelül száz külföldi érkezik hetente Törökországon keresztül Szíriába, hogy az Iszlám Államhoz csatlakozzon" – fogalmazott a Le Figaro.

A védelmi minisztérium egyelőre nem kommentálta a lap értesülését.