Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szíria: civilek haltak meg a kormányerők légicsapásában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. június 4. 13:50

Meghalt egy busz tíz utasa június 3-án, pénteken a kormányerők légicsapásában a Szíria északi részén fekvő Aleppó nagyváros közelében – közölték a helyi polgári védelmi erők.

Az értesülést megerősítette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szíriai szervezet is, mely szerint a damaszkuszi rendszer hadserege heves csapásokat mért egy főútra, amely az egyetlen utánpótlási útvonal az Aleppó egyes negyedeit ellenőrző felkelők számára. Az OSDH „legalább nyolc" civil áldozatról adott hírt.

Az AFP francia hírügynökség helyszíni tudósítója szerint a kormányerők péntek hajnal óta rendkívül hevesen bombázzák Aleppót. A támadások során a repülőgépekről robbanóanyaggal töltött hordók tucatjai hullottak a felkelők ellenőrizte területre. A polgári védelmi erők szerint összesen 21 civil halt meg.

Előző nap, csütörtökön a szíriai nagyvárosban 19-en haltak meg (köztük hat gyerek) annak következtében, hogy a kormányhadsereg a lázadók kezén lévő nyugat-aleppói negyedeket támadta a levegőből.