Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szíriából leadott lövésektől meghalt egy török rendőr

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. május 3. 14:10

Szíriai területről leadott lövésektől meghalt egy török rendőr, és még hatan megsebesültek május 2-án, csütörtökön a török-szíriai határ akcakalei átkelőjénél – közölte egy helyi forrás.

„Vaktában tüzet nyitottak a túloldalról. Megsebesült három rendőrünk, valamint két katona és két civil is" – mondta el Abdülhakim Ayhan, Akcakale polgármestere az NTV török hírtelevíziónak.

Az egyik rendőr kórházi források szerint utóbb belehalt sebesülésébe.

A délkeleti Sanliurfa tartományban lévő török határváros polgármestere nem tudta megmondani, hogy ki követte el a támadást. Hozzátette azonban, hogy előzőleg kisebb összetűzés volt a határon szíriaiakkal, akiket a török illetékesek nem engedtek belépni az országba.

A szíriai határ közvetlen közelében fekvő Akcakale már korábban is megszenvedte a Szíriában zajló polgárháborús harcokat. Tavaly októberben szíriai aknagránátok csapódtak be a kisvárosban, öt civil halálát okozva. A török tüzérség válaszul több órán át lőtte a szíriai hadsereg állásait.

Az Akcakaléval átellenben lévő szíriai települést, Tell-Abjadot szeptember közepe óta a damaszkuszi rezsim megdöntéséért harcoló Szabad Szíriai Hadsereg lázadói ellenőrzik.