Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szíriai harckocsik a Golán-fennsíkon

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. november 4. 12:09

Három szíriai harckocsi hatolt be november 3-án, szombaton este az Izrael és Szíria között elterülő Golán-fennsíkon a demilitarizált övezetbe. Izrael az ENSZ-békefenntartókhoz fordult – közölte az izraeli hadsereg szóvivője.

Ez az első eset, hogy valamelyik fél betör a csaknem 40 éve létrehozott demilitarizált övezetbe, megsértve az azt létrehozó 1974-es megállapodást.

Az Ynet izraeli hírportál szerint a három harckocsi és kísérete – két páncélozott csapatszállító harcjármű – néhány kilométerre haladtak el az izraeli hadsereg állásaitól.

Megfigyelők szerint az eset a Szíriában dúló harcokkal – a Bassár el-Aszad elnök rendszere elleni fegyveres felkeléssel – függ össze, és az eddigi legsúlyosabb incidens a szíriai-izraeli határ térségében.  A szíriai harckocsik állítólag a felkelők elleni hadműveletek során használták a Golán-fennsík területét.

Izraelben aggódnak amiatt, hogy Aszad esetleges bukásával radikális iszlamisták juthatnak hatalomra Szíriában, vagy véres felekezeti háború robban ki, amely destabilizálhatja az egész régiót.

Izrael az 1967-es háborúban foglalta el a Golán-fennsíkot, majd 1981-ben annektálta a stratégiai fontosságú magaslatot, ahonnan 1967 előtt a szíriai hadsereg rendszeresen ágyúzott észak-izraeli falvakat.

Izrael és Szíria az 1973-as jóm-kipúri háborút követő évben hozták létre a demilitarizált övezetet a Golán-fennsíkon. Az övezetben – amely a legszélesebb részén 7 kilométer, a legkeskenyebb részén 200 méter széles – csak ENSZ-csapatok állomásozhatnak.

Megfigyelők szerint a lanyha izraeli reakció – a zsidó állam csak az ENSZ-békefenntartóknál tett panaszt, és egyelőre más lépést, úgy tűnik, nem tervez – arra utal: az izraeli haderő nem tekinti közvetlen fenyegetésnek a behatolást.