Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szükségállapotot hirdetett ki a dél-szudáni elnök

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. január 2. 20:10

Szükségállapotot hirdetett ki Salva Kiir dél-szudáni elnök január 1-én, szerdán este országa két tagállamában: Unityben és Jongleiben – tudatta az afrikai ország kormánya internetes közleményben.

A két tagállamban tombol leginkább a december közepén kezdődött belháború a szemben álló felek, az elnök és volt alelnökének emberei között. Salva Kiir elnök államcsínnyel vádolta meg még júliusban menesztett alelnökét, Riek Machart, aki ezt tagadja, és azzal vádolja Kiir elnököt, hogy politikai ellenlábasait akarja eltávolítani. A konfliktus két hete fegyveres harccá fajult. Az összecsapások etnikai alapúak is: az államfő a dinka, a volt alelnök pedig a nuer népcsoport tagja.

A szükségállapot kihirdetése előtt pár órával, ugyancsak szerdán az etióp fővárosba, Addisz-Abebába érkeztek béketárgyalásokra Kiir és riválisa, Machar küldöttségei. A tárgyalások az eredeti tervek szerint csak csütörtökön kezdődnek. Egyelőre nem tudni, hogy a szükségállapot kihirdetése és annak okai meghiúsítják-e a mostani tárgyalásokat.