Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Pokolgépek robbantak egy szigorúan őrzött mogadishui szálloda előtt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. január 2. 18:54

Három pokolgép robbant január 1-én, szerdán egy órán belül a szomáliai főváros, Mogadishu egyik szigorúan őrzött kerületében, egy szálloda előtt, amelyben kormánytisztviselők is gyakran megfordulnak. A robbanásoknak legalább tizenegy halálos áldozatuk van – jelentették hírügynökségek biztonsági forrásokra és szemtanúkra hivatkozva.

Az első két robbanás néhány perc eltéréssel következett be, majd a biztonsági erők tagjai és a fegyveres támadók közötti tűzharc hangjait lehetett hallani. Egy óra múlva pedig egy olyan autóba rejtett pokolgép robbant föl, amelyet éppen katonák kutattak át.

Egy szemtanú szerint az első detonációk halálos áldozatai feltehetőleg mind a támadók közül kerültek ki. Egy másik tanú úgy vélte, hogy a harmadik robbanás áldozatainak többsége katona volt.

A mentők egy illetékese szerint a sebesültek száma megközelíti a húszat, és az áldozatok mérlege még súlyosbodhat.

Egyelőre senki nem jelentkezett elkövetőként, de az utóbbi két és fél évben az as-Shabaab iszlamista milícia követett el rendszeresen támadásokat Mogadishuban.