Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

India felmondta az AgustaWestlanddel kötött helikoptervásárlási szerződést

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. január 2. 17:43

India felmondta az AgustaWestland brit-olasz céggel 12 helikopter vásárlásáról kötött szerződését január 1-ei, szerdai jelentések szerint, mert a társaság, amely a Finmeccanica hadiipari csoport tagja, korrupció gyanújába keveredett, és az indiai vezetés szemében nem sikerült tisztáznia magát.

India és az AgustaWestland 2010-ben kötötte meg a szerződést a 12 darab AW101 típusú helikopter adás-vételéről, 556 millió euró (166 milliárd 800 millió forint) értékben. A katonai és polgári célokra is alkalmas légi járművet a legmagasabb rangú indiai vezetők szállítására akarták használni.

Olaszországban azonban tavaly februárban letartóztatták Giuseppe Orsit, a Finmeccanica elnök-vezérigazgatóját, mert felmerült ellene a gyanú, hogy amikor az AgustaWestland leányvállalat vezetője volt, 51 millió eurónak megfelelő összeg átadásával biztosította az adás-vételt. Orsi és az AgustaWestland mindig tagadta, hogy jogsértést követett volna el.

A cégvezető letartóztatása hatására India februárban bejelentette, hogy maga is vizsgálja az ügyet, majd Újdelhi felfüggesztette a szerződés végrehajtását. Addig az időpontig a 12 helikopterből hármat már leszállított a gyártó.

Egy meg nem nevezett forrás az indiai védelmi minisztériumból közölte szerdán a PTI indiai hírügynökséggel: a szerződés felmondásáról azután döntött az újdelhi vezetés, hogy Manmohan Szingh miniszterelnök és A.K. Antony védelmi miniszter tárgyalt az ügyről.

India – most, hogy már felmondta a szerződést – az AgustaWestland novemberi kérésének megfelelően kész „döntőbíróság elé vinni az ügyet" – tette hozzá a PTI.

Címkékhadiipar