Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Távirányított pokolgép robbant Bostonban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. április 26. 8:30

Távirányítóval hozták működésbe pokolgépeiket a bostoni kettős robbantásos merénylet elkövetői, a Carnajev fivérek – közölték április 24-én, szerdán névtelenül nyilatkozó amerikai hivatalos személyek.

A nem túlságosan bonyolult konstrukciójú robbanószerkezetek detonációját egy egyelőre meg nem nevezett eszközzel közelről, feltehetően néhány saroknyi távolságról indították be.

Az Egyesült Államok moszkvai követségének tájékoztatása szerint szerdán amerikai „küldöttség" érkezett Mahacskalába, Dagesztán székvárosába, hogy orosz nyomozókkal együtt kikérdezzék a Carnajev fivérek szüleit. A nap folyamán a vádlottak anyja, Zubeidat Carnajeva több órát töltött az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) épületében, az apa, Anzor Carnajev azonban rosszullétre hivatkozva távol maradt.

Az amerikai biztonsági szervek képviselői alapvetően azt kívánják kideríteni, hogy mit csinált Dagesztánban a terrortámadás értelmi szerzőjének tartott Tamerlan Carnajev, mikor tavaly fél évet töltött Dagesztánban, és rövid időre Csecsenföldre is ellátogatott.

A szülők a sajtóértesülések szerint csütörtökön az Egyesült Államokba repülnek, hogy átvegyék a rendőrökkel folytatott tűzharcban életét vesztett Tamerlan holttestét, és hogy harcoljanak a kisebbik, a sebesülései miatt kórházban kezelt Dzsohar védelméért.

1595953208

Saxby Chambliss amerikai szenátor szerdán kijelentette, hogy az orosz hatóságok 2011-ben két alkalommal, márciusban és novemberben is felvették a kapcsolatot az amerikai társszervekkel a Tamerlan Carnajevre vonatkozó aggályaik miatt.

Az amerikai kongresszusban szerdán folytatódott annak kivizsgálása, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elegendő figyelmet fordított-e Tamerlan Carnajevra, amikor az oroszok információt kértek róla. A képviselőház hírszerzési bizottságában emellett különösen az keltett aggodalmat, hogy noha az amerikai vámhatóságnál jelzett a biztonsági rendszer, amikor a későbbi terrorista tavaly elhagyta az országot, ám az hat hónappal később észrevétlenül tért vissza, és senki sem kérdezte ki.

A honatyák arra is kíváncsiak voltak: tíz évvel a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után hogyan fordulhatott elő, hogy az idősebb Carnajevra vonatkozó információk elkallódtak a biztonsági szervek között. Tamerlan neve ott szerepelt az amerikai kormányzat titkos, mintegy félmillió, potenciális fenyegetést jelentő személy adatait tartalmazó adatbázisban.

A biztonsági szervek képviselői szerdán, a szövetségi alsóház illetékes bizottságában egyebek között elmondták, hogy a nyomozás jelenlegi állása szerint Carnajevék a terrortámadást egyedül, külső segítség nélkül követték el. Még mindig nem világos ugyanakkor, hogy honnan szerezték be a robbanószert. Csütörtökön a szenátus hírszerzési bizottságának tagjai kapnak hasonló tájékoztatást.

Joe Biden amerikai alelnök szerdán Bostonban, a Carnajev fivérek által meggyilkolt 26 éves rendőr, Sean Collier temetésén „eltorzult, perverz és a valóságtól elszakadt dzsihádistának" nevezte az elkövetőket.

Raymond Kelly, New York rendőrbiztosa szerdán úgy nyilatkozott, hogy a két Carnajev a bostoni merénylet után New Yorkban akart ünnepelni. Kelly szerint arra nincs bizonyíték, hogy ott is terrorcselekményre készültek volna. Elmondta azt is, hogy a fivérek nem voltak ugyan gyakori látogatói New Yorknak, de az elmúlt hónapokban a jelek szerint akár többször is megfordulhattak ott. A hatóságok igyekeznek kideríteni, hogy milyen céllal jártak a metropolisban.