Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Terrorsejtet számoltak fel a biztonsági erők Tunéziában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. október 31. 15:21

Felszámoltak egy terrorsejtet a biztonsági erők Tunézia északkeleti részén szombaton – közölte a tuniszi belügyi minisztérium.

A tájékoztatás szerint Monasztir kormányzóságban egy, az Iszlám Állam eszmevilágát dicsőítő öttagú csoportot számoltak fel, amely hűségesküt készült tenni a terrorszervezet vezetőjének, Abu Bakr al-Bagdadinak.

A kihallgatás során az őrizetbe vett emberek elmondták, hogy terrormerényleteket terveztek Tunézia területén, és állandó kapcsolatban álltak a külföldön lévő fegyvereseikkel.

A hatóságok adatai szerint egyikük körözés alatt állt. Azzal vádolták, hogy részt vett az IÁ műveleteiben, és távollétében három év börtönre ítélték.

A szélsőséges támadások Zín el-Ábidín ben Ali államfő 2011-es elűzése után jelentek meg Tunéziában. A bizonytalanság időszakában vált népszerűvé a szélsőséges iszlamizmus gondolatvilága. A helyzetet súlyosbította a szomszédos Líbiában dúló polgárháború.

Az arab tavasz bölcsőjének számító észak-afrikai országban 2015. november 24-e óta szükségállapot van érvényben terrorveszély miatt. A szigorú intézkedést az elnöki őrség egyik autóbusza ellen elkövetett, tizenhárom halálos áldozatot követelő támadás után vezették be. A merénylet elkövetéséért a felelősséget az Iszlám Állam vállalta.

A szükségállapotot legutoljára október 12-én hosszabbították meg egy hónappal.