Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tizenhét évesen a harcvonalban

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2013. május 29. 17:12

A védelmi minisztérium hibájából hét brit „gyermek” számára vált elérhetővé, hogy Afganisztánban, illetve Irakban harcoljon. A védelmi minisztérium beismerte, hogy 2007 és 2010 között hét, tizenhét éves katona vett részt műveletekben két háborús övezetben.

1595955008

A kiskorúak közül négyen Irakban, hárman pedig Afganisztánban vettek részt a háborúban. A brit védelmi minisztérium szabályai szerint harci övezetben – frontvonalban ‑ csak a 18. életévüket betöltöttek lehetnek jelen. Nagy-Britannia egyik aláírója azon ENSZ ajánlásnak, amely arról szól, hogy ne küldjenek gyerekeket harci területekre.

Andrew Robathan, Nagy-Britannia védelmi minisztere személyesen intézkedett, hogy korrigálják a hibákat, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló eset. Az esetre egy parlamenti kérdés során derült fény.

A védelmi minisztérium szóvivője elmondta; az utasítások, eljárások rendelkezésre állnak annak biztosításához, hogy 18 éven aluliak ne vehessenek részt háborúban.