Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több mint kilencezer áldozata van a kelet-ukrajnai konfliktusnak

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. december 10. 17:00

A kelet-ukrajnai konfliktus eddigi 21 hónapja alatt 9098 ember vesztette életét, és mintegy 21 ezer sebesült meg a harcok következtében – közölte december 9-én, szerdán az ENSZ emberi jogi főbiztossága. A közölt számba beleértendők mind a harcokban elesettek, mind a polgári lakosság körében szedett áldozatok.

Miután az egymással szemben álló felek augusztusban megállapodtak abban, hogy „most már tényleg" tiszteletben fogják tartani a korábban elhatározott tűzszünetet, majd valóban kivonták a nehézfegyvereket a front közeléből, szórványossá váltak az összecsapások, és jelentősen csökkent azok intenzitása. Így augusztus 16. és november 15. között már „csak" 47 civil vesztette életét, és 131 sebesült meg a kelet-ukrajnai konfliktus következtében – derül ki a világszervezet legfrissebb összesítéséből.

Az ENSZ emberi jogi tanácsa – ugyanezen a napon közzétett jelentésében – mindazonáltal megállapította: továbbra is fennáll az ellenségeskedések kiújulásának a veszélye. Emellett a szeparatisták által ellenőrzött Donyeck és Luhanszk térségében ismét előfordultak kínzások, többeket önkényesen megfosztottak szabadságuktól, illetve egyeseket kényszermunkára vittek, valamint gyilkosságokat is elkövettek.

A konfliktusövezet mintegy 3 millió lakosa rendkívüli nehézségekkel néz szembe – olvasható az ENSZ emberi jogi tanácsának a jelentésében. Különösen rossz az orvosi ellátás, és szinte lehetetlen kárpótlást kapni a harcokban elpusztított javakért. Különösen súlyos a tűzszüneti vonal mentén élő, mintegy 800 ezer ember helyzete.