Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Pakkot kaptak” a Koszovóban szolgálatot teljesítő magyar katonák

Szöveg: Takács Vivien |  2015. december 10. 16:46

Háromszáz karácsonyi csomagot adományoztak a nyíregyházi Honvédsuli Egyesület programjában részt vevő gyerekek a KFOR-ban szolgáló magyar katonáknak Nyíregyházán december 10-én, csütörtökön.

1596005436

Az ajándékokat Szombathy Árpád alezredes vette át az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) nyíregyházi toborzóirodájában. Az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred törzsfőnöke a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: a koszovói békefenntartó misszióban szolgáló katonák a tervek szerint hétfőn kapják meg az ajándékokat.

1596005436

Az alezredes megköszönte a diákok felajánlását, majd hozzáfűzte: „attól függetlenül, hogy mit tartalmaz a csomag, azt a sok szeretetet, amivel ti adtátok részükre ezeket a csomagokat, érezni fogják."

1596005436

Dankó László, az egyesület vezetője elmondta: az ajándékozással hagyományt szeretnének teremteni a katonák felé. „Szolgáltam a francia idegenlégióban, ahol bevett szokás volt, hogy a francia gyerekek küldenek csomagokat a katonáknak, és mivel a ránk bízott gyerekeknek nagyon fontos a magyar honvéd, így szeretnénk ezzel hagyományt teremteni" – hangsúlyozta.

1596005437

Hozzátette: a csomagokban elsősorban szeretetet fognak találni a katonák, amivel érezhetik, hogy itthon gondolnak rájuk, másodsorban pedig hazai ízekkel fognak találkozni.

1596005437

Fotó: Tóth László