Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több száz emberrel végzett a Boko Haram

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. március 4. 11:57

Több száz emberrel végeztek a Boko Haram szélsőséges iszlamistái a nigériai Dikwában, mielőtt a csádi katonák kiűzték őket a kameruni-nigériai határ közelében fekvő városból – mondta a csádi hadsereg szóvivője március 3-án, kedden.

A szóvivő, Azem Bermandoua ezredes közlése szerint egy csádi katona meghalt, és harmincnégyen megsebesültek. Mindeközben a nigériai hadsereg visszaverte a terroristák támadását a Borno szövetségi állam központjának számító Maiduguritól harmincöt kilométerre lévő Konduga városában.

Helyi szemtanúk szerint nagyjából százötven, marhapásztornak álcázott fegyveres érkezett a városba hétfőn, és röviddel érkezése után tüzet nyitott a rendőrökre. A városi biztonsági erők a hadsereg támogatásával „legalább 73 Boko Haram-harcost öltek meg" – mondta Butari Mala, a helyi milícia tagja.

A saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram évek óta folytat fegyveres harcot Nigéria északi részén, és támadásai mindennaposak a térségben. A dzsihadista szervezet visszaszorítása érdekében Nigéria, Niger, Csád, Kamerun, valamint Benin február elején megállapodott, hogy 8700 fős közös haderőt állít ki.