Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több szervezet is magára vállalta a jeruzsálemi késes támadást

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2017. június 19. 10:49

Három szervezet, az Iszlám Állam, a Hamász és Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) is jelentkezett annak a jeruzsálemi támadásnak az elkövetőjeként, amelyben pénteken meghalt egy izraeli rendőrnő. Izrael közlése szerint viszont a merénylők nem tartoztak semmilyen fegyveres csoporthoz.

Az izraeli rendőrnőt a jeruzsálemi óváros Damaszkuszi kapujánál késelte halálra egy támadó. A hatóságok szerint az elkövetők közül ketten tüzet nyitottak rendőrök egy csoportjára, akik válaszlövéseket adtak le. A harmadik támadó pedig – mielőtt őt is agyonlőtték volna – késsel megszúrta a rendőrnőt.

Az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet pénteken közleményben tudatta, hogy az ő „oroszlánjaik" követték el a merényletet.

Szombaton azonban a palesztin Gázai övezetet irányító iszlamista Hamász és a PFLP is jelentkezett, cáfolva az Iszlám Állam közlését, és azt állítva, hogy az ő embereik közös akciója volt a támadás. A PFLP tudatta: „a megszállók bűnei" miatt sújtottak le.

Ezzel szemben az izraeli rendőrség szombaton arról adott tájékoztatást, hogy nem találtak semmilyen kapcsolatot a három támadó és bármilyen fegyveres csoport között.

„Ez egy helyi sejt volt. Egyelőre semmi nem utal arra, hogy a támadást egy terrorszervezet irányította volna, és semmilyen kapcsolatot nem találtunk semmilyen szervezettel" – magyarázta Luba Szimri rendőrségi szóvivő.

Az Irakban és Szíriában is visszaszorulóban lévő Iszlám Állam többnyire bármilyen terrortámadást magára vállal, de bizonyítékokkal általában nem tud szolgálni arra, hogy valóban köze volt az akcióhoz.