Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Törökországé a NATO második legnagyobb hadserege

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. október 13. 20:38

A török-szíriai konfliktus kapcsán Törökország erősítést vezényelt a szíriai határtérségbe. Damaszkuszt megtorlással fenyegette meg arra az esetre, ha újabb szíriai rakéták csapódnak be török területre. Ugyanakkor világossá tette, hogy nem törekszik háborúra.

1595943057

A londoni székhelyű Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS) ezzel összefüggésben áttekintést készített az ország katonai képességéről, illetve a török fegyveres erők felépítéséről.

Török fegyveres erők: 

  • Törökország a második legnagyobb reguláris hadsereggel rendelkezik a NATO-ban az Egyesült Államok után
  • A török fegyveres erők létszáma mintegy 890 ezer fő, beleértve a 378 700 tartalékost

Szárazföldi haderő: 

  • A haderő létszáma 402 200 fő, ebből 325 ezer sorkatona.
  • 4503 harckocsi – többségük M48A5 T1/T2 típusú -, 310 felderítő jármű, 650 páncélozott tüzérségi harci jármű, továbbá 3643 páncélozott szállító jármű
  • 7787 tüzérségi eszköz, több mint 5813 aknavető és 1363 támadó rakéta

Légierő: 

  • Törökország két harcászati légierővel rendelkezik, megosztva az ország keleti és nyugati része között
  • A légierőben szolgálatot teljesítők száma 60 000 fő 
  • Több mint 338 harci repülőgép, továbbá szállító repülőgépek, valamint harci helikopterek. 54 amerikai Northrop F-5A Freedom típusú harci repülőgép, valamint 284, földi célpontok ellen bevethető repülőgép, köztük 70 F-4E Phantom és F-16C/D típusú gépek 
  • 40 szállító helikopter és több mint 178 SAM típusú légvédelmi rakéta

Haditengerészet: 

  • A haditengerészet létszáma 48 600 fő, 34 500 sorkatonával
  • 14 tengeralattjáró, 18 fregatt, 52 őrhajó és 27 aknaszedő és aknatelepítő hajó

Félkatonai erők: 

  • 100 000 fős nemzeti gárda 50 000 tartalékossal, saját járművekkel, illetve felszereléssel. A török parti őrség 3250 fős, beleértve 1400 sorkatonát és 1050 haditengerészt. A parti őrség őrhajóinak száma 98.