Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Továbbterjesztik offenzívájukat a szunnita felkelők nyugaton

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. június 23. 8:13

Irakban az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat helyi erőiből kivált szunnita lázadók a hét végén még inkább kiterjesztették offenzívájukat az ország nyugati, el-Anbár tartományában, elfoglalva négy stratégiai fontosságú várost, köztük első ízben egy átkelőhelyet is az iraki-szíriai határon.

Káim határváros és Rava után Ana és a jordániai határtól mintegy 150 kilométerre lévő Rutba került a felkelők kezére június 22-én, vasárnapra virradó éjjel. Ezek a szunnita többségű tartományban a lázadók első hódításai azóta, hogy az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) fegyveresei az év legelején elfoglalták Fallúdzsát és Ramádi tartományi székhely egy részét.

Az Eufrátesz folyó mentén fekvő Rava és a közeli Ana bevétele után a következő célpont a jelek szerint Hadísza városa, pontosabban az ott lévő nagy gát, amelynek lerombolásával jelentős áramkimaradásokat és nagy áradásokat tudnának előidézni az iszlamisták. A hadsereg név nélkül nyilatkozó illetékeseinek közlése szerint mintegy kétezer katonát vezényeltek ki sürgősen a gát védelmére.

Rutba megszállásával a lázadók a szomszédos Jordániába vezető főút utolsó szakasza fölött szerezték meg az ellenőrzést. A máskor jelentős személyi és áruforgalmat lebonyolító úton a romló közbiztonság miatt az elmúlt hónapokban megritkult a forgalom. A korábban negyvenezres városba az utóbbi időben mintegy húszezren érkeztek Fallúdzsából és Ramádiból.

Tikrítben, a néhai diktátor, Szaddám Huszein szülőhelyén, amelyet szintén elfoglalt az ILIÁ, a kormányerők egy benzinkútra mért légicsapásában vasárnap meghalt legalább hét ember – közölték szemtanúk. Az állami televízió híradása szerint a csapás, amely lázadók egy csoportja ellen irányult, negyven ember halálát okozta. Nem derül ki a beszámolókból, hogy az áldozatok civilek vagy fegyveresek voltak-e, illetve milyen megoszlásban.

Bagdadban és attól délre, a főleg síiták lakta városokban síita milicisták ezrei vonulnak fel rakétáktól a nehézgépfegyverekig terjedő harci eszközökkel, bosszút esküdve a szunnita felkelők ellen, felidézve a felekezetek közti háború kiújulásának veszélyét.

Az április végi parlamenti választásokon a síita Núri al-Máliki addigi kormányfő vezette pártkoalíció szerezte meg a legtöbb mandátumot, de a többségtől messze elmaradt. A voksolást beárnyékolta az erőszak újabb elharapódzása az országban, amiért sokan Málikit, illetve a hatalmat Szaddám Huszeinnek és szunnita rezsimjének 2003-as, amerikai vezetésű megdöntése óta magához ragadó síita többség képviselőit okolják. Sok szunnita háttérbe szorítottnak érzi magát az országban.