Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tunéziai merénylet – 18 brit halálos áldozatról tud a brit kormány

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. június 30. 13:24

A brit kormány június 29-ei, hétfői bejelentése szerint hivatalosan eddig 18 brit állampolgárt azonosítottak a múlt heti tunéziai merénylet halálos áldozatai között. A Downing Street szóvivője közölte ugyanakkor azt is, hogy a brit áldozatok végleges száma valószínűleg 30 körül lesz.

A merényletben 38-an vesztették életüket. Már a hétvégén elhangzott olyan kormányzati utalás, hogy az áldozatok zöme brit.
A hétfői kormányszóvivői tájékoztatás szerint a tunéziai tengerparton elkövetett támadás összes brit sérültje 24 órán belül hazatér.
A brit kormány a királyi légierő (RAF) egyik C17-es óriás szállítórepülőgépét küldte orvosi felszerelésekkel megrakodva hétfőn Tunéziába négy súlyosan sérült brit turistáért. Két további brit sérült kedd estig tér haza.

David Cameron miniszterelnök hétfőn a BBC rádiónak nyilatkozva elmondta: ha a hozzátartozók kívánják, a brit légierő kész a merényletben elhunytak hazaszállítására is.
Hétfőn a merénylet helyszínére utazott Theresa May brit belügyminiszter.
A két legnagyobb brit utazásszervező társaság, a Thomson és a First Choice már a hétvégén elkezdte a tunéziai üdülőhelyeken nyaraló több ezer brit állampolgár hazaszállítását.
A Thomson légitársasága, a Thomson Airways a légihíd első fordulójában tíz repülőgépet indított Tunéziába, és e járatokkal 2500 brit térhetett haza.

A két vállalatot összefogó idegenforgalmi vállalkozás, a TUI szervezésében 6400 brit turista tartózkodott Tunéziában a merénylet idején.
A cégcsoport törölte az e hétre meghirdetett tunéziai nyaralásokat, a részvételi díjakat pedig teljes egészében visszatéríti.

A brit sajtó hétfői beszámolói szerint ugyanakkor sok brit nyaraló nem volt hajlandó félbeszakítani üdülését, és volt olyan különjárati repülőgép, amely csaknem üresen tért vissza Tunéziából.