Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tűzszünet: Izrael igent, a Hamász katonai szárnya nemet mondott

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. július 15. 11:24

Az izraeli biztonsági kabinet kedd reggeli találkozóján elfogadta az egyiptomi tűzszüneti javaslatot. Mivel a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet katonai szárnya viszont elutasította azt, kérdéses, hogy valóban elhallgatnak-e a fegyverek.

A szűkebb izraeli kabinet Benjámin Netanjahu miniszterelnök indítványára szavazta meg a javaslatot, amely szerint a tűzszünet kedd délelőtt elvben életbe is lépett. A tel-avivi főhadiszálláson tartott ülésen hat-kettő arányú többsége volt Netanjahunak, csak Avigdor Liberman külügyminiszter és Naftali Bennet gazdasági miniszter ellenezte Kairó kezdeményezésének elfogadását. A tervek szerint hamarosan izraeli tárgyalódelegáció utazik az egyiptomi fővárosba a tűzszünet részleteinek kidolgozására.

Palesztin részről az egyiptomi javaslatot Mahmúd Abbász elnök korábban üdvözölte, a Hamász szóvivője ugyanakkor azt mondta, hogy a szervezet elutasítja a kezdeményezést, amennyiben nem születik átfogó megegyezés Izraellel.

A Hamász katonai szárnya, az Ezzedín el-Kasszám Brigádok kereken elvetette a javaslatot, és az Izrael elleni támadások fokozását ígérte. “Ha a Hamász folytatja a rakéták indítását a tűzszünet időpontja után, akkor Izrael erélyesen fog válaszolni" – nyilatkozott név nélkül egy izraeli kormányzati tisztviselő.

A tűzszünet életbe lépésének időpontja után is megszólaltak a légvédelmi szirénák az övezet szomszédságában. Az izraeli hadsereg polgári védelem parancsnoka a rádióban figyelmeztette a lakosságot, hogy továbbra is be kell tartani a légvédelmi előírásokat, már csak azért is, mert a tűzszüneti indítvány szerint mindkét fél tizenkét órát kapott a fegyverek elnémítására.

Az egyiptomi javaslat a tavalyelőtti, Felhőoszlop nevű izraeli hadműveletet lezáró egyezményhez hasonlít: nyugalmat ígér cserében a másik fél nyugalmáért, valamint gazdasági könnyítéseket, az átjárók megnyitását, a halászati jogok kiterjesztését helyezi kilátásba a Gázai övezet számára.

Izrael a további tárgyalásokon a médiában megszólaló szakértők szerint az övezet minél nagyobb mértékű fegyvermentesítését próbálja elérni, a palesztin csempészalagutak felszámolását, valamint azt, hogy szabad kezet kapjon a gázai alagutak ellenőrzésére és a “ketyegő bombák" ellen, vagyis megakadályozhassa a már készenlétbe helyezett rakéták indítását.

A Hamász a tűzszünet fejében azoknak a palesztin raboknak az elengedését követelte, akik egy fogolycserében nemrég kiszabadultak, majd júniusban – a három izraeli tizenéves elrablása utáni, Hamász elleni ciszjordániai akcióban – ismét elfogták őket. Az egyiptomi kezdeményezés mindazonáltal erről nem tesz említést.