Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Üdvözölte Obama guantánamói döntését a jemeni kormány

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. május 24. 18:21

Üdvözölte a jemeni kormány az amerikai elnöknek azt a döntését, amelynek alapján ismét engedélyezik a guantánamói fogolytáborban őrzött jemeniek hazaszállítását.

Barack Obama május 23-án, csütörtökön a washingtoni Nemzeti Védelmi Egyetemen mondott beszédében közölte, hogy eltökélt szándéka a guantánamói fogolytábor bezárása, és bejelentette: visszavonta a kubai területen fogva tartott jemeniek hazaszállítására vonatkozó, 2009-ben – egy repülőgép elleni, meghiúsított merénylet nyomán – bevezetett moratóriumot.

A korábban terrorista tevékenységgel meggyanúsított 166 guantánamói fogoly közül a hírügynökségek szerint 86 jemeni, és közülük 56 ellen immár semmifajta vád nincs.

Jemen washingtoni nagykövete országa álláspontját ismertetve hangoztatta, hogy a kormány megteszi a szükséges intézkedéseket a foglyok biztonságos hazatérésére és a társadalmi életbe történő visszailleszkedésükre.