Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Várkanyarban zengett a Carmina Burana

Szöveg: Szűcs László |  2013. május 24. 19:23

Hatodik alkalommal rendeztek Regionális Katona-zenekari Fesztivált Tatán. Május 24-én, pénteken – a hétvégén zajló VI. Tatai Patara Török Kori Történelmi Fesztivál nyitórendezvényeként – a budapesti, a szentendrei, a székesfehérvári és a tatai helyőrségi zenekarok kápráztatták el előadásaikkal a Várkanyarban megjelent szép számú közönséget.

A fesztivált megnyitva Michl József, a város polgármestere hangsúlyozta: a jövőben mindig a Patara kísérő rendezvénye lesz a tatai regionális katonai-zenekari fesztivál, amelyet ezúttal új helyen, nem a korábban megszokott Május 1. úton, hanem a Várkanyarban rendeznek meg.

1595954724

Szűcs András dandártábornok, a Honvéd Vezérkar Felderítő Csoportfőnöke köszöntőjében kiemelte: a Magyar Honvédség regionális katona-zenekari fesztiváljai hosszú évekre tekintenek vissza és mindeközben szép hagyományt teremtettek a helyőrségekben.

Elsőként a budapesti, a székesfehérvári, a szentendrei és a tatai zenekarok önálló zenész alaki produkcióit csodálhatta meg a közönség. A szokatlan, látványos koreográfiára előadott zeneszámokat hatalmas tapssal jutalmazták a nézők. A legnagyobb sikere a házigazdák által előadott – Tina Turner által először 1968-ban sikerre vitt – Proud Mary című számnak volt, de elvarázsolta a közönséget a Carmina Burana is.

Az összevont zenekari koncerten pedig Lehár Ferenc, ifjabb Johann Strauss, Hidas Frigyes és John Williams művei csendültek fel.

1595954725

Fotó: a szerző felvételei