Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb áldozatok Kelet-Ukrajnában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. július 6. 12:31

A jelek szerint ismét éleződik a kelet-ukrajnai konfliktus, az elmúlt 24 órában három katona esett el és tizenhárom sebesült meg a Moszkva által támogatott szakadárok támadásaiban – közölte Andrij Liszenko, az elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője keddi kijevi sajtótájékoztatóján. 

A hadműveleti parancsnokság szokásos reggeli közleményében arról számolt be, hogy az elmúlt 24 órában a szakadárok 63-szor nyitottak tüzet az ukrán fegyveres erők állásaira. A legtöbb csapás Donyeck környékét érte, ahol 33 alkalommal nyitottak tüzet. A Zajceve településnél lévő katonai állásra a minszki egyezmény által tiltott, 122 milliméteres tüzérségi fegyverrel lőttek.
Szintén heves támadások érték az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol térségét, ahonnan 28 tüzérségi támadást jelentettek. Itt is több katonai állás ellen vetettek be a szakadár erők tiltott, 100 milliméteresnél nagyobb kaliberű tüzérségi fegyvert.

A Donyeck megyei rendőrfőnök kedden arról számolt be, hogy előző éjjel helyi lakosok a megye kijevi ellenőrzés alatti részén lévő Toreck városában katonák áthaladását próbálták megakadályozni. Vjacseszlav Abroszkin szavai szerint a katonák útját egy hozzávetőleg százfős csoport állta el. Állítása szerint a tiltakozók között többségében ittas, illetve korábban elítélt személyek voltak. A rendőrség az útblokádot rövid időn belül felszámolta, a “felbujtók" közül többeket őrizetbe vett, pontos számot azonban a megyei rendőrfőnök nem közölt.
Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy 2014-ben hasonlóképpen kezdődtek a zavargások a Donyeck-medencében: “hivatásos provokátorok", az orosz terjeszkedés hívei a helyi lakosság szószólóinak adták ki magukat – fogalmazott Abroszkin.