Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb életmentő katonakutyát tüntetnek ki érdeméremmel Nagy-Britanniában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. május 1. 12:18

A katonai konfliktusban tanúsított állati bátorság legmagasabb brit érdemrendjével, a PDSA Dickin-éremmel tüntetik ki posztumusz Sasha kutyát, az afganisztáni háború hősét, amely 2008. július 4-én pusztult el gazdájával együtt tálibok egy orvul végrehajtott rajtaütésében.

A brit hadsereg szolgálatában álló labrador Kenneth Rowe őrvezető társaként 15 rejtett robbanószerkezetet szagolt ki afganisztáni bevetése alatt, számos emberéletet megmentve ezzel.

Az elismerést odaítélő PDSA állatvédelmi karitatív szervezet szerint a négyévesen elpusztult Sasha eltökéltsége, amellyel a veszedelmes bombákat kereste a legcudarabb, legkockázatosabb körülmények között is, erkölcsi támogatást is nyújtott a katonáknak.

A legmagasabb brit katonai kitüntetést, amelyet állat kaphat, májusban adják át – közölte a BBC.

Az 1943-ban alapított – az alapítóról, Maria Dickinről elnevezett – érdeméremmel eddig 65 állatot tüntettek ki: Sashával együtt 29 kutyát, 32 második világháborús postagalambot, három lovat és egy macskát.