Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb észak-koreai rakétakísérlet

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. augusztus 25. 13:02

Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre szerdán egy tengeralattjáróról indított ballisztikus rakétával – közölte a dél-koreai hadsereg.

A rakétát helyi idő szerint hajnali fél hatkor (közép-európai idő szerint éjjel fél tizenegykor) bocsátották fel nem messze a tengerparti Szinpho városától, amelynek közelében a műholdfelvételek szerint egy tengeralattjáró-támaszpont található – mondta a dél-koreai vezérkar egyik illetékese.

A phenjani rezsim két nappal azután hajtotta végre az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait sértő újabb fegyverkísérletet, hogy „megbocsáthatatlan" bűnténynek, a Koreai-félszigetet „a háború szélére sodró" provokációnak minősítette a dél-koreai és amerikai haderő hétfőn megkezdett, szokásos éves hadgyakorlatát, és válaszul „megelőző nukleáris csapással" fenyegetőzött.

Az Ulchi Freedom Guardian fedőnevű, csaknem két héten át tartó hadgyakorlat alapvetően számítógépes szimuláció, de a hadmozdulatokban 50 ezer dél-koreai és 30 ezer amerikai katona is részt vesz. A Dél-Koreában állomásozó amerikai erők közlése szerint Phenjant a szokott módon értesítették a manőverek kezdetéről, leszögezve, hogy annak célja növelni a szövetségesek képességét arra, hogy a régiót megvédjék, és a Koreai-félsziget stabilitását megőrizzék.

A rendszeres amerikai–dél-koreai hadgyakorlatok minden évben megnövelik a feszültséget a Koreai-félszigeten, ahol az idén már amúgy is rendkívül puskaporossá vált a légkör Észak-Korea januári, negyedik kísérleti atomrobbantása után, amelyet később több rakétakísérlet is követett.

Szakértők szerint az 1970-es évek óta nem volt ilyen rossz a két Korea közötti viszony, és a helyzetet csak tovább rontotta, hogy egy nagyobb disszidálási hullám után a múlt héten családjával együtt Dél-Koreába szökött Észak-Korea londoni nagykövetségének első titkára.

Korábban nem volt példa arra, hogy ilyen magas rangú tisztségviselő Dél-Koreába disszidáljon, és ez kínos kudarcot jelent Kim Dzsongun észak-koreai vezető diktatúrája számára.

Augusztusban került nyilvánosságra az is, hogy egy jelentős összeggel együtt nyoma veszett Európában egy magas rangú észak-koreai tisztségviselőnek, akinek a feladata a phenjani kommunista rezsim devizával való ellátása volt.

Phenjan újabb rakétatesztje után tiltakozását fejezte ki az észak-koreai nukleáris program ellen a tokiói látogatáson lévő kínai külügyminiszter, Vang Ji szerdán.

„Szóba kerültek a legújabb fejlemények a Koreai-félszigeten – mondta Vang a sajtónak a japán és dél-koreai kollégájával folytatott megbeszélések után. – Kína ellenzi az észak-koreai nukleáris fejleményeket és minden feszültségkeltő lépést" – tette hozzá.

A japán, a dél-koreai és a kínai külügyminiszter jelenleg háromoldalú tárgyalásokat folytat Tokióban országaik kapcsolatáról, amelyet felségterületi viták terhelnek.

„Kína tiltakozik az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2270-es határozatának bármiféle megsértése miatt" – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Vang.

A 2270-es határozatot egyhangúlag fogadta el a BT március 2-án a Washington és Peking közötti hosszas és bonyodalmas tárgyalások eredményeként. A határozat a korábbinál keményebb szankciókat helyezett kilátásba a phenjani rezsimmel szemben, ám ezek sikere nagyrészt az Észak-Korea kitartó támogatójának számító Kínán múlik.