Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb robbantások Nigériában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. június 6. 16:41

Legalább 40 halálos áldozatot követelő újabb robbantásos merényleteket követtek el csütörtökön Nigériában – közölték szemtanúk hírügynökségekkel.

Az ország északkeleti részén lévő Jimeta város piacán robbantottak fel egy robogóra erősített pokolgépet. Egy mentőautó-vezető a Reutersnak telefonon nyilatkozva elmondta, hogy 32 holttestet szállítottak el két kórház halottasházába.
A Boko Haram állhat a háttérben

Ezt a robbantást csak néhány perccel előzte meg az az öngyilkos merénylet, amelyet egy nő követett el a közeli Maiduguri városban, egy laktanya előtt lévő katonai ellenőrzőpontnál. Ebben a robbanásban nyolc katona vesztette életét.

Maiduguriban kedden is történt egy merénylet, szintén egy piacon, és több mint 60 halálos áldozatot követelt.

A merényletek elkövetőjeként egyetlen csoport sem jelentkezett, de megfigyelők szerint a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet állhat a támadások hátterében.