Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újból gyerekeket rabolt el a Boko Haram

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. október 28. 14:50

Ismét fiatalokat, összesen harminc kiskorút rabolt el a Boko Haram szélsőséges szervezet Nigéria északi részén – közölték helyi illetékesek. Eközben súlyos harcokat folytatott a nigériai hadsereg a Boko Harammal, majd sikerült kiűznie az iszlamistákat egy észak-nigériai városból.

A történtek kérdésessé teszik annak a megállapodásnak az érvényességét, amelyet a nigériai hadsereg és az ország elnöksége október 17-én kötött a Boko Harammal egy leendő tűzszünetről, valamint az idén áprilisban elrabolt több mint 200 iskolás lány szabadon engedéséről.
A nigériai biztonsági erők egyik tagja azt közölte, hogy a kormányerőknek súlyos harcok árán sikerült megszabadítaniuk a Borno szövetségi állambeli Abadam városát az iszlamistáktól. Az összecsapások helyi idő szerint csütörtök este kezdődtek, és szombat reggel fejeződtek be a Csád-tóhoz közeli városban, amelyet október 17. óta tartott ellenőrzése alatt a Boko Haram.

Az AFP francia hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó tisztségviselő azt is elmondta, hogy az afrikai országgal szomszédos Niger, Csád és Kamerun katonái egy regionális egység keretein belül harcoltak a nigériai hadsereg oldalán.
Egy helyi illetékes eközben vasárnap közölte, hogy feltehetően a terrorcsoport rabolt el harminc fiatalt – az összes tizenhárom éves vagy annál idősebb fiút és tizenegy éves, vagy annál idősebb lányt – a Borno szövetségi állambeli Mafa faluból. Hozzátette, hogy az utóbbi napokban támadás érte a szomszédos Ndongo falut is, amelyben tizenheten életüket vesztették.
Mafa falu vezetője azt mondta, hogy a települést és környékét naponta támadják a Boko Haram fegyveresei, s emiatt a lakosság nagy része Borno tartományi fővárosába, Maiduguriba menekült. Hozzátette, hogy a lakosok mindeddig hiába kérték a nigériai szövetségi kormány segítségét.