Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újévi tűzszünet van Kelet-Ukrajnában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. december 23. 15:06

A kijevi vezetés és a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok „újévi tűzszünetet” kötöttek, amely december 22-én, kedden éjféltől lépett életbe – jelentette be Daria Olifer, az összekötő csoportban Kijevet képviselő Leonyid Kucsma volt ukrán elnök sajtótitkára.

Az ukrán illetékes egy Facebook-bejegyzésben tette közzé kedden, hogy december 23-án nulla órától feltétel nélküli és teljes tűzszünet lép életbe Kelet-Ukrajnában, s a tervek szerint január közepéig tart majd. Ennek köszönhetően békében telhetnek a karácsonyi és újévi ünnepek a frontvonal térségében – tette hozzá. A szakadárok egyelőre nem erősítették meg az egyezséget, amelyet a felek az ukrán bejelentés szerint Minszkben kötöttek meg.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) üdvözölte a tűzszünetet, bár egyúttal aggodalmának adott hangot a donecki és luhanszki térségben továbbra is tapasztalható feszültségek kapcsán. A szervezet – amelynek képviselői részt vesznek a szakadárok és Kijev közti egyeztetéseken – azt is közölte, hogy a felek legközelebb január közepén ülnek össze tárgyalni a belarusz fővárosban.

Fegyvernyugvásról már többször született megállapodás a felek között, a legutóbbi tűzszünetet szeptember 1-jén léptették életbe. A harcok azonban újra és újra fellángolnak Kelet-Ukrajnában az ukrán fegyveres erők és a szakadárok között.