Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ukrán konfliktus: javulóban a helyzet?

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. szeptember 14. 7:37

Előrelépésről számolt be a kelet-ukrajnai konfliktus megoldására született minszki megállapodás végrehajtása terén Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter szombaton este Berlinben, francia, orosz és ukrán kollégájával tartott megbeszélést követően.

"Néhány dologban jelentős előrelépést értünk el" a megállapodás végrehajtása terén – mondta Steinmeier a négyoldalú találkozó után.
Steinmeier egyebek között kifejezte reményét, hogy a jövő héten a konfliktusban szemben álló felek konkrét megállapodást tudnak aláírni a fegyverzet kivonásáról. A külügyminiszterek emellett egyetértettek abban, hogy megkezdődhet a taposóaknák eltávolítása.

Steinmeier értékelése szerint szeptember kezdete óta “jelentősen javult a helyzet". “Most minden azon múlik, hogy sikerül-e megerősíteni és kiterjeszteni ezt a fegyvernyugvást" – mondta.