Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ünnepek és hagyományok

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2015. szeptember 14. 6:44

Tavaly hozták létre a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársását, illetve a Nemzeti Rendezvényszervező Hivatalt. Az új szervezetek korábban több. illetve más kézben lévő fontos kompetenciákat fogtak össze. Kun Szabó István vezérőrnagy, helyettes államtitkár összegezte magazinunk számára az első év tapasztalatait.

1596000056

Mi jellemezte a helyettes államtitkárság elmúlt bő egy évét?

Egy szóval válaszolva: a siker. Ezzel együtt nagyon küzdelmes, munkás év áll mögöttünk. Amikor tavaly átvettük a feladatrendszert, nagyon sok mindent megörököltünk, és egészen idén március 31-éig külső segítséggel szerveztük meg és bonyolítottuk le a rendezvényeket. Ez tavasszal megszűnt, azóta kizárólag a HM Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (NRH) látja el az állami ünnepségekkel kapcsolatos feladatokat. Vagyis például az idei augusztus 20-ai tűzijáték közbeszerzését és lebonyolítását is mi végeztük már. Egy kormánydöntés értelmében pedig további forrásokat csoportosítanak majd hozzánk eszközbeszerzésre, amiből arra következtetek, hogy a kabinet is hosszabb távon gondolkodik a szervezettel kapcsolatosan.


Eszerint bevált ez a centralizáltabb forma?

Nem biztos, hogy ez a megfelelő szó, hiszen projektfeladatokról beszélünk, de ha egy kézben összpontosul minden, akkor a döntési mechanizmusok is leegyszerűsödnek, és maga az intézkedési rendszer is gördülékenyebben működik. A Magyar Honvédség természetesen eddig is tevékenyen részt vett az állami megemlékezéseken, hiszen katonai tiszteletadás nélkül egy efféle esemény elképzelhetetlen, és nemcsak Magyarországon, de bárhol a világon. Az ünnepek fényét, méltóságát leginkább a szuverén katona képes megjeleníteni. Kiváló kapcsolatot alakítottunk ki az MTVA-val, így szerencsére sok média-megjelenésünk van, és úgy veszem észre a visszajelzések alapján: az emberek látják, tudják, hogy a Honvédelmi Minisztérium fogja össze ezt a tevékenységet, és megelégedésükre szolgál mindez. Tudják, hogy jó helyen van ez a feladatrendszer a haderőnél, hiszen az ünnepségek rendezettek, pedánsak, méltóságteljesek. Az, hogy az összes ide kapcsolódó feladatot mi koordináljuk, nagyobb szabadságot is biztosít számunkra.

1596000056

Ráadásul a feladatok egy része mindig stabilan tervezhető…

Így van, hiszen pontosan tudjuk, mikor van augusztus 20. vagy karácsony, így éves szinten is össze lehet állítani egy precíz, pontos ütemtervet. Ugyanakkor ezen a téren is sokat tanultunk az elmúlt hónapok során, ami azért is fontos, mert a 2016-os év lesz az első, amikor tényleg minden a mi kezünkben lesz már.

Fontos egyébként, hogy ezek a fix állami rendezvények egy kicsit minden évben másmilyenek legyenek?

Ha például augusztus 20-át vesszük, bizonyos hagyományos mozzanatok természetesen állandóak: a zászlófelvonás, a tisztek avatása, a tűzijáték. Idén is rendkívül sok embert mozgattunk meg. Már a tisztavatást is nagy érdeklődés övezte, pedig a tavalyi évhez kísértetiesen hasonló volt az időjárás, vagyis mondhatjuk, hogy a tisztek fel is lettek szentelve. Ennek ellenére sokan kint voltak, a már jobb időben megrendezett többi programon pedig tényleg rengetegen vettek részt – a Mesterségek Ünnepétől kezdve a tűzijátékig vagy a koncertekig; utóbbiakon is több tízezren szórakoztak. Az online-megjelenést is jelentősen erősítettük, hogy akik nem tudtak személyesen jelen lenni, azok is csatlakozhassanak hozzánk: a Facebookon több mint 191 ezer elérést és több mint 35 ezer aktivitást eredményeztek a kapcsolódó bejegyzések, ami úgy gondolom, kiváló eredmény. Ezt a vonalat mindenképpen erősíteni fogjuk a jövőben, hiszen a fiatalokat ma már nem nagyon lehet másképp elérni, csak az úgynevezett okoseszközökön keresztül, amelyek folyamatosan ott vannak a kezükben. Pozitív eredményeket hozott az Antenna Hungáriával közös online közvetítés is a Min Dig TV alkalmazáson keresztül, emellett az NRH honlapjára feltöltött, az ünnepségek kapcsán írt történeti áttekintések, érdekességek is népszerűek. A közvetítéseket, bejegyzéseket egyébként nemcsak Magyarországról követték figyelemmel sokan, hanem például az Egyesült Államokból is.

1596000057

Több tárcával közösen dolgoznak. Mennyire gördülékenyek az egyeztetések, a finomhangolások?

Nyugodtan mondhatom: rendkívül jó az együttműködés. Az általam vezetett operatív törzsben is kiforrott, hatékony, nagy szakmai tudással rendelkező csapat jött össze, akikkel nagyon könnyű közösen dolgozni, gyors döntéseket lehet hozni. Jó példa volt erre a mostani augusztus 20-ai ünnepségek kapcsán, amikor az Ördög-ároknál az esőzések alámosták a támfalat, és félő volt, hogy ledől. A legcélszerűbben határoztunk: tehermentesítettük az adott partszakaszt, ahol az eredeti tervek szerint szintén állt volna közönség a tűzijáték idején.

Említett az imént bizonyos beszerzéseket. Milyen eszközökről lenne szó?

Saját képességek kialakításáról: színpadtechnika, hang- és fényberendezések, illetve egyéb, a rendezvényszervezéstől elválaszthatatlan eszközök vásárlásáról. Ez eleinte nyilván több beruházást feltételez, ám három-négy év alatt megtérülnek a kiadások, hiszen így kevesebb bérleti díjat kell majd fizetni. Mindez nagyon megkönnyítené a dolgunkat, hiszen ahogy mondják, a saját fűnyíró a legjobb. És azt is hozzáteszem, hogy ugyan nem kívánunk a piaci szereplők konkurenseivé válni, hiszen nekünk más feladataink vannak, de azt sem zárom ki, hogy a köztes időszakban, amikor éppen nincs szükség az állami ünnepségekhez ezekre az eszközökre, akár a megfelelő formában, piaci viszonyok között mások rendelkezésére bocsássuk ezeket.

1596000057


Milyen feladatok állnak önök előtt a közeljövőben?

A ránk vonatkozó kormányrendeletben nevesített állami ünnepek mellett már megkezdődtek a jövő július 30–31-én megrendezendő repülőnap előkészületei. Ezzel összefüggésben természetesen nemcsak nekünk vannak feladataink, hanem rengeteg más szervezetnek is. A 2013. évi repülőnap nagyon jól sikerült, szeretnénk egy hasonlóan színvonalas rendezvényt lebonyolítani jövőre is. Meg kell említeni az 1956-os megemlékezéseket is, hiszen jövőre kerek évforduló lesz, így pluszfeladatok is várhatók.

Eddig főleg az NRH-ról beszéltünk, viszont a helyettes államtitkárság feladatköre lényegesen bővebb a rendezvények szervezésénél.

Továbbra is rendkívül kiterjedt kapcsolatokat ápolunk a honvédséghez kötődő civil szervezetekkel – hirtelen nem is tudnám megmondani, mennyivel, annyi és annyiféle szervezettel dolgozunk együtt. Mindenképpen szeretnénk például aktívan részt venni a Matasz megújításában, az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztésével párhuzamosan, hiszen minden hadseregnek két pillére van: a békehadsereg és a tartalék erő. Szintén számos feladatunk van a hadisírgondozás terén, ahol óriási előrelépések történtek az elmúlt öt évben mind a jogi szabályozásban, mind pedig a valós fizikai megoldásoknál, legyen szó a nyughelyek felkutatásáról vagy emlékhelyek kialakításáról. Továbbra is folytatni szeretnénk azt a jól bevált gyakorlatot, hogy a fiatalsággal közösen emlékezzünk a múltra, annak tükrében lássuk a jelent, és ebből következtetéseket tudjunk levonni a jövőre nézve. A fiatalok honvédelmi nevelését a jövőben is szeretnénk erősíteni. A KatonaSuli programban több mint hatvan iskolával állunk napi kapcsolatban, és immáron átlépte a tízezret azoknak a diákoknak a száma, akik valamilyen formában bekapcsolódtak a katonai alapismeretek oktatásába. Ezzel szorosan összefügg a Honvédelmi Kötelék program és a Haditorna, ahol párhuzamosan folyik a fizikai felkészülés és a megmérettetések sora a megyei döntőkkel, illetve az országos döntővel. Utóbbit idén egyébként a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola diákjai nyerték, így örömtelibb eredményt el sem tudnék képzelni – és természetesen nem lejtett nekik a pálya, egyenlő esélyekkel indult mindenki. A katonai középiskolába legutóbb egyébként már több mint tízszeres volt a túljelentkezés, vagyis ez a kezdeményezés is igazi sikertörténetnek tekinthető. Megemlítem a Katolikus Tábori Püspökség munkáját és szolgálatát is, amit immáron húsz éve végeznek kiemelkedően. A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeummal is számos projektben dolgozunk együtt, ezek között kiállítások és kiadványok egyaránt találhatók. Érdemes megemlíteni, hogy az Intersporttal kialakított együttműködésünknek köszönhetően a katonák számos kedvezményben részesülhetnek, az Antenna Hungáriával kötött megállapodás értelmében pedig már a honvédségi dolgozók is részesülnek ilyenekben. Ezek a lépések is nagyon fontosak az állomány motiválásában.

1596000057

Fotó: Dévényi Veronika, Rácz Tünde, Tóth László és archív

Forrás: Magyar Honvéd 2015. szeptember